Az élet szép – filmajánló

A házasság heti filmklubbon Az élet szép című olasz filmdrámát néztük meg, melynek rendezője és főszereplője is Roberto Benigni.  Alkotásának, amelyet 3 Oscar-díjjal is jutalmaztak, minden filmrajongó bakancslistáján kellene lennie.

A film Olaszországban játszódik, ahol szemtanúi lehetünk egy fiatal pár, Guido és Dora, kalandos egymásra találásának. Ebben kulcsszerep jutott Guido humorérzékének és találékonyságának. Igazi felüdülés a mai alkotások, sokszor unalmas és sablonos szerelmi szálai mellett.

Miután szerelmüket egymásnak esküdött örök szeretettel is megpecsételték, Isten gyermekkel is megáldotta őket.

A szép kezdet után pedig jött a sötét fordulat: a II. világháború borzalmai. A félzsidó apát elhurcolják fiával együtt. S mit tesz ekkor az odaadó anya és feleség? Szerettei után megy. Bár ő maga nem zsidó származású, mégis vállalja értük a halált is. Jusson eszünkbe: Nincs annál nagyobb szeretet, ha életünket odaadjuk másnak (vö. Jn 15,13). Feltehetjük magunknak a kérdést: Mi vajon szeretteink után indultunk volna? Vállaltuk volna a halált társunkért, gyermekeinkért?

A film további részeiben láthatjuk, hogy Guido hogy próbálja óvni-védeni gyermeke lelkét az őt körülvevő halálos borzalmaktól. Elhiteti fiával, hogy amit lát, az csupán egy játék része. A koncentrációs tábor borzalmait így teszi elviselhetővé kisfia számára. Vajon mi képesek lennénk erre? A jelen kor nehézségeit hogy értelmezzük gyermekeink számára? Hogyan próbáljuk őket megóvni attól, ami jelenleg körülöttünk zajlik?

Az élet szép c. film nem elsősorban a haláltábor borzalmairól szól, inkább egy édesapa szeretetének és áldozathozatalának megkapó története.

A film arra is jó alkalmat ad, hogy házasságunkról gondolkodjunk az alábbi két kérdés feltételének segítségével:

Mennyire van jelen házasságunkban az önfeláldozás, a hűség és a humor?

Feltettem-e életemet arra, hogy a másikat boldoggá tegyem, vagy csak a saját boldogságomat keresem?

Még szülőségünk mibenlétét, sőt gyermekségünket is átelmélkedhetjük az alkotás szűrőjén keresztül.

Az élet szép című film tanulságos és megható történet az élet rejtett értékeiről, aminek a megtekintését mi is jó szívvel ajánljuk minden filmkedvelőnek.

 

Stiegelmayer Károly és felesége Márti

Plébániánk Szent József gyermek-rajzpályázatára érkezett alkotások

« A 2 »

Ki mit tud.

1. forduló:

« A 2 »

2. forduló:

No Images found.

3. forduló:

« A 8 »

4. forduló:

5. forduló:

6. forduló:

7. forduló:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás