7 January, 2018 10:16

HIRDETÉSEK
URUNK MEGKERESZTELKEDÉSÉNEK VASÁRNAPJÁN (JAN. 7.)

1. Ma a fél 12 órai szentmise után csendes szentségimádásra térhet be bárki 18:00-ig.

2. A mai nappal befejeződik a karácsonyi ünnepkör, és megkezdődik az évközi idő hamvazószerdáig (febr. 14.) tartó része.

3. Holnap, hétfőn, jan. 8-án, 08:45-től kezdjük a karácsonyfa és betlehem elbontását. Minél többen vállaljunk részt ebből a munkából.

4. AZ ÖKUMENIKUS TÖREKVÉSEK KATOLIKUS ALAPELVEIRŐL címmel három részes katekézisen vehetünk részt. Az 1. rész kedden, jan. 9-én; a 2. rész pénteken, jan. 12-én és a befejező jan. 16-án lesz az esti szentmise után, 18:45-től — a résztvevők számától függően — vagy a 7. teremben vagy a templomban.

5. Szerdán 16:30-tól hitoktatói megbeszélés a 6. teremben.

6. Szombaton, jan. 13-án, délután 15:00-tól gyerekeknek játékdélután a Szent József Gimnázium 21-22-es termében. Ugyanekkor és ugyanitt a gyermeknevelő szőlők soron következő találkozója, amelyre hívom és várom őket. Témánk lesz az ökumené.

7. Hazánk kormánya 2018-at meghirdette a Családok Évének. Ennek célkitűzése megegyezik Egyházunk egyik lényegi és folytonos tevékenységével a családpasztorációval.

Vasárnap, jan. 14-én, 17:00-től a Családok Éve megkezdésének alkalmából zenés-irodalmi áhítatot tartunk a székesegyházban, amelyre szeretettel hívunk és várunk mindenkit.

8. Akik 2018-ra megrendelték a katolikus sajtó valamely kiadványát, azok a sekrestyében átvehetik minden héten csütörtöktől kezdődően.

9. 2 távolabbi hitéleti program:

— Jan. 15-én, hétfőn, 18:45-től lesz a következő FILMKLUB a Szent József Gimnázium dísztermében (2. emelet). Megnézzük az 1996-ban forgatott ESZTER c.olasz játékfilmet (hossza 1 óra 26 perc). A filmnézést beszélgetés követi.

— Jan. 21 — 28. között tartjuk az egyetemes imahetet a Krisztus-hívők egységéért. A közös imák mindig 17 órakor kezdődnek. Nálunk szerdán, jan. 24-én, lesz az imaóra.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás