20 January, 2018 18:14

HIRDETÉSEK AZ ÉVKÖZI 3. VASÁRNAP (JAN. 21.)

1. Ma kezdődik az egyetemes imahét a Krisztus-hívők egységéért, amelynek vezérgondolata: „Uram, a jobbod kitűnik erejével…” (Kiv 15,6).

A közös imák mindig 17 órakor kezdődnek. Nálunk szerdán, jan. 24-én, lesz az imaóra, amelyen igét hirdet Nagytiszteletű dr. Fekete Károly ref. püspök.

Az ökumenikus imahét perselyadományát a Debrecen Megyei Jogú Város Karitatív Testület szolgálatának támogatására ajánljuk fel.

Ma lesz 19:00-tól Deák László jótékonysági orgonahangversenye székesegyházunkban. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit

2. Ezen a héten nem lesz bibliaóra.

3. Szombaton 10 órától tartjuk az elsőáldozásra készülő gyermekek összevont hittanóráját a templomban.

4. Kérem azokat a fiatalokat, akik ebben az évben akarnak székesegyházunkban házasságot kötni, hogy minél előbb jelentkezzenek a plébánián — függetlenül attól, hogy polgári házasságkötésük időpontja már bejegyzett-e vagy sem.

Várom azoknak a pároknak is a jelentkezését, akik tartós párkapcsolatban élnek és házasságkötést terveznek, de ennek az időpontját még nem döntötték el.

Nagyon kérem azok segítségét is, akik tudnak a rokonságukban házasságra készülő fiatalokról, hogy — a ma olvasott evangéliumból megismert — missziós lelkülettel adják tudtára a házasságra lépni akaró fiataloknak, hogy nélkülözhetetlenül fontos a lelki felkészülés a házasságra.

A jegyesbeszélgetés-sorozat második alkalma pénteken, jan. 26-án lesz 18:45-től a 7. teremben.

5. Február 16-18 között Házas Hétvégét tartunk Debrecenben. Mindazoknak

ajánljuk, akik tenni is szeretnének azért, hogy a jó házasságuk még jobb legyen. Bővebb információt kérni és jelentkezni lehet: Pécsi Józsefnél az alábbi elérhetőségek egyikén: pecsi73 vagy 30/644-2971.

6. Akik szívesen bekapcsolódnának Karitász-csoport munkájába vagy feladatkörével szeretnének megismerkedni, ebbéli szándékukat jelezzék nekem, és részükre megszervezünk egy karitász-munkát ismertető megbeszélést.

7. Szerdán Szalézi Szt. Ferenc püspök és egyháztanító emléknapja; csötörtökön Szt. Pál apostol megtérésének — Pál fordulása — ünnepe; pénteken Szt. Timóteus és Szt. Titusz püspökök emléknapja.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás