11 March, 2018 19:39

HIRDETÉSEK NAGYBÖJT 4., (LAETARE) VASÁRNAPJÁN (MÁRCIUS 11.)

1. Ma az esti szentmise után az altemplomban a Canto Armonico Énekegyüttes nagyböjti áhítatán vehetünk részt.

2. Kedden lesz Ferenc pápa megválasztásának 5. évfordulója. Imával és a pápai himnusz éneklésével adunk hálát érte és szolgálatáért az örök Pásztornak.

3. Csütörtökön lesz nemzeti ünnepünk. Másnap, pénteken, a keresztutat nemzetünkért ajánljuk fel.

4. Folytatódik a tartósélelmiszer-gyűjtés. Köszönet illeti mindazokat, akik ebből már kivették a részüket. Március 15-ig hozzák el a szentmisékre a tartósélelmiszer-felajánlásukat és adják le a sekrestyében; leadható a plébániairodában is hétköznap 9-17-ig. Ha hívjuk a 1356-os adományvonalat, hívásonként 500 forinttal segítjük a karitász munkáját.

5. Mielőbb jelentsék családjukból, rokonságukból és ismerőseik közül azokat a betegeket és öregeket, akik kérik húsvéti gyóntatásukat és áldoztatásukat, vagy csak lelkipásztori látogatást igényelnek. Nevük és címük leadható a sekrestyében vagy a plébániairodában hétköznap 9-17-ig.

6. Mához egy hétre: — országos gyűjtést tartunk a Szentföld javára; — az esti szentmise után Dr. Kecskés Mónika jótékonysági orgonahangversenyén vehetünk részt.

7. Hétfőn, márc. 19-én, 18:45-től FILMKLUB lesz a Szent József Gimnázium dísztermében (2. emelet). Megnézzük a DÁNIEL KÖNYVE c. filmet (hossza 1 óra 27 perc). A filmnézést beszélgetés követi.

8. Nagyböjti prédikációsorozatot tart templomunkban Ft. Szabó József — az Egri Papnevelő spirituálisa (lelki igazgatója) — Virágvasárnap, Nagyhétfőn és Nagykedden a 18 órai szentmisében.

A teljes és minőségi részvétel érdekében a szentmisék előtt már 1 órával több gyóntató fog a hívek rendelkezésére állni szentgyónásuk elvégzésében. Ha szükséges, a szentmisék után is lesz gyóntatás. Intenzív lelki haszonnal fog járni, ha a törekszünk elsajátítani a gyóntatásnak ezt az új rendjét.

9. Az iskolákban elkezdődött a hit- és erkölcstan órákra való jelentkezések összegyűjtése. Adjuk át minél több szülőnek, hogy a következő tanévtől (2018/2019) római katolikusnak kereszteltgyermekeik számára írásban adott nyilatkozatban kérjék a hit- és erkölcstant az erkölcsoktatás helyett. Ha a nem hívő szülők is ránk bízzák gyermeküket, szeretettel várjuk és fogadjuk őket.

A hit- és erkölcstan tantárgyra ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint az erkölcsoktatásra. A hitoktatás magában foglalja az etika oktatását is, tehát a hittanra járó tanuló többet kap, mint az, aki csak etikaórára jár.

Aki nem választja gyermekének a hit- és erkölcstant a következő tanévre, annak a gyermeke ugyanazt fogja tanulni, amit az előző évben választott, mert tanév közben nincs lehetőség a módosításra.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás