15 September, 2018 19:23

HIRDETÉSEK AZ ÉVKÖZI 24. VASÁRNAP (szept. 16.)

1. Bérmálkozási felkészítőre még lehet jelentkezni a betöltött 13 év fölöttieknek. Jelentkezési lap elvihető a sekrestyéből és a plébániairodából. Kitöltve leadható a következő foglalkozáson, amely szept. 22-én 9-től lesz a 6. teremben.

2. Holnaptól hétfőnként kezdetét veszi a Biblia-óra az esti szentmise után a 7. teremben. Az 1. félév témája az Eukarisztia előkészítésének nyomai az Ószövetségben. Mindenki meghívott, aki vágyakozik arra, hogy a Szentírás fényében lássa és alakítsa életét.

3. Holnaputántól, kedden megkezdődik a katekumenátus az esti szentmise után a 6. teremben. Azokat a fiatalokat és felnőtteket várom ebbe a csoportba, akik Krisztus-hívőkké akarnak válni; akiket megkereszteltek, de a többi szentségben még nem részesültek, és akiket nem katolikusnak kereszteltek meg, de a katolikus egyházzal teljes közösségre kívánnak lépni, azaz katolizálni szeretnének.

4. Ugyancsak keddenként lesz egyetemistáknak hittan 19:00-tól a Szt. László Katolikus Szakkollégiumban (Simonyi út 38.)

5. Szombatonként 1900-tól Ifjúsági Hittancsoport indul 14 és 18 év közöttieknek.

6. Szerdán 1845-től képviselőtestületi ülést tartunk a 7. teremben.

7. Pénteken az esti szentmise után akolitusok évadnyitó találkozója a plébánián.

8. Szombaton, szept. 22-én lesz a ministránsok jutalomkirándulása a Gúti erdőbe a 13. században épült román stílusú templom romjaihoz. Indulás de. 10-kor a székesegyház elől. A kirándulásra minden ministráns jöhet. Jelentkezni lehet mától feliratkozással a sekrestyében.

9. Szept. 22. (szombat) 9:00-től a Svetits Katolikus Gimnázium játékos nyílt napjára hívják a 6-8. osztályos diákokat, amelyet a Boldogasszony Iskolanővérek Rendje Magyarországra érkezése 160. és alapítása 185. évének emlékére rendeznek.

10. Mához egy hétre, vasárnap FIATAL CSALÁDOSOK vasárnapi körének évadnyitó összejövetele lesz 15:30-tól a 7. teremben. Szeretettel várjuk és látjuk a csoporthoz csatlakozni akaró fiatal házasokat és családosokat.

11. Minden katolikus háztartásban éljék az ÖRÖM-HÍRT! Ezzel a mottóval vihetik magukkal a Kedves Testvérek az újságos polcról 400 Ft-os (önköltségi) áron egyházmegyénk kiadványának legújabb számát. Gondoljunk azokra is, akiknek kedvükben járhatunk azzal, ha ők is kézbe vehetik az Öröm-Hír legújabb számát.

12. Csütörtökön Kim Taegon Szt. András áldozópap, Csong Haszang Szt. Pál és társaik, koreai vértanúk emléknapja; pénteken Szt. Máté apostol és evangélista ünnepe.

Ezen a napon lesz egyházmegyénk főpásztora kinevezésének évfordulója (2015). Foglaljuk őt és püspöki szolgálatát imáinkba.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás