23 November, 2019 12:13

HIRDETÉSEK KRISZTUS KIRÁLY VASÁRNAPJÁN (november 24.)

1. Ma Krisztus, a Mindenség Királya főünnepén teljes búcsút nyerhetünk a szokott feltételekkel és az Úr Jézus, az emberi nem Megváltója kezdetű felajánló ima áhítatos nyilvános elimádkozásával, amely megtalálható a Hozsanna imakönyvben. Ezen a napon országos gyűjtést tartunk a Karitász javára.

2. Pénteken 16:00-tól lesz a 7. teremben adventikoszorú-készítés. Az iskolai tanítás befejezése után folyamatosan jöhetnek a gyerekek szüleikkel és a felnőttek. Semmiféle kelléket nem kell hozni. Feliratkozás azonban szükséges a sekrestyében vagy az irodában nov. 26-ig. Az itt elkészített koszorúkat ünnepélyesen megáldjuk a templomban.

3. Szombaton lesz Szt. András apostol ünnepe.

· 10 órától tartjunk a debreceni hittanos gyermekek az adventi énekversenyét székesegyházunkban.

· 14:30-tól csendes erdei gyalogtúrára hívjuk minden korosztálybeli Testvérünket a Nagyerdőre. Gyülekező 14.15-től a köztemető 3-as kapuja előtt.

· 15:30-tól a Sol Oriens Kórus hangversenyén vehetünk részt.

· Az előesti szentmisével megkezdjük az új egyházi évet. A szentmise elején tartjuk az adventi gyertyagyújtást.

· A szentmise után Kiss-Szöllősi Erika és művészbarátai (a Magyar Állami Operaház tagjai) adnak hálaadó jótékonysági hangversenyt. Műsoruk a hirdetőn olvasható. Műsorvezető-szerkesztő: Simándi Péter (néhai Simándi József fia). A hangversenyen résztvevők önkéntes adományait a Karitász karácsonyi szeretetcsomagjának összeállítására fordítjuk.

4. Vasárnap a 8:30-as szentmise után a 7. teremben kiosztjuk a karácsonyi pásztorjáték szerepeit. Minél több gyermek és fiatal jöjjön, és vállaljon szerepet. Jézus születésének misztériumjátékát dec. 24-én 15:30-tól fogják előadni a gyermekek.

5. Valamennyi hitéleti programra szeretettel hívjuk és várjuk a kedves érdeklődőket!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás