5 December, 2021 17:57

HIRDETÉSEK ADVENT 2. VASÁRNAPJÁN (DEC. 5.)

1. Ma 15 órától szentségimádásra térhetünk be 18 óráig. 19 órától Tabajdi Ádám orgonaművész előadásában hallhatjuk Olivier Messiaen: Az Úr Születése (La Nativité du Seigneur) című híres művet, amelyet dr. Karasszon Dezső ismertet.

2. Kedden 16:30-tól az 5. teremben Mária és Márta elnevezéssel találkozási lehetőséget kínálunk azoknak az egyedülálló nőknek és asszonyoknak (édesanyáknak és nagymamáknak), akik szívesen járnának imakörbe kéthetente. A programot közösen alakítjuk, melynek során lehetőség lenne őszintén megnyilatkozni, másokat érdeklődve meghallgatni, formálódni, és ezek által együtt haladni, hiszen küldetésük van.

3. Pénteken az esti szentmise után, 18:45-től adventi férfikörbe hívom egyházközségünk férfiait. Összejövetelünket a 5. teremben tartjuk. Szeretettel várjuk a csoporthoz csatlakozni akaró férfitestvéreinket!

4. Szombaton délelőtt„Egy Tányér Szeretet” mottóval a székesegyházunkba járó fiatal katolikus vállalkozók fognak főzni rászorulóknak és hajléktalanoknak. Az ebédeltetéshez süteménnyel bárki hozzájárulhat. A sütemények leadhatók 10 és 11 óra között a 7. teremben.

15 órától az Adventi Filmes Délutánok keretében megnézzük Magyar Passió c. filmet az Apolló Mozi Kertész Mihály termében. A filmnézést pódiumbeszélgetés követi a látottakról. A belépés díjtalan. Jelentkezni lehet feliratkozással a sekrestyében vagy a plébániairodán, ill. elektronikus regisztrálással az alábbi linken:

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSfqtxSSUxajV716br6MG5hSbtD7o-zOo4AU9ONN4fDNSrLwqw/viewform

19.15 a Lautitia Kórus hangversenye. Jegyek elővételben a Szent Efrém Ált. Iskolában kaphatók 2000 Ft-ért, a helyszínen 2500 Ft-ért.

5. Ünnepek e héten: kedden Szt. Ambrus püspök és egyháztanító emléknapja és szerdán a Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának főünnepe.

6. Mához egy hétre lesz advent III. VASÁRNAPJA, az öröm vasárnapja. A 10.00-kor kezdődő szentmisén énekel a Maróthi György Pedagóguskórus, az esti 6-os szentmisében pedig plébániánk ifjúsági zenekara.

7. Minden katolikus háztartásban legyen Debreceni Katolikus Figyelő! Ezzel a mottóval elvihető egyházközségünk kiadványának adventre megjelent száma az újságospolcról 100 Ft-os áron.

8. A jövő évre már lehet szentmise-szándékokat előjegyeztetni a plébánián személyesen vagy telefonon.

9. Folytatódik az adventi adománygyűjtés december 23-ig, amellyel enyhíthetünk a nehéz helyzetű családok és idősek nélkülözésén. Csatlakozzunk minél többen az adománygyűjtéshez!

10. Legyünk Krisztus munkatársai! Ezzel a mottóval hívjuk azokat a testvéreket, akik szeretnék a gyakorlatban is megvalósítani a „legkisebbeknek” tett szolgálatot. Ezért várjuk a jelentkezéseket plébániánk önkéntes karitász-csoportjába. Lelkesítsen bennünket az adventi időben Jézus tanítása: „Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, azt velem tettétek”.

Mentes a vírusoktól. www.avast.com

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás