Főplébánia

A plébánia alapításának története

A középkorban Debrecen nagy és vallásos katolikus település volt, több templommal, melyek között a legnagyobb volt a gótikus Szent András-templom. A templom 1564-ben leégett, Bethlen Gábor építtette újjá a reformátusok számára és a Szentháromság tiszteletére áldották meg. A templom 1802-ben újra leégett, és 1805 és 1821 között építették fel – az ősi katolikus templom alapjaira – a mai református Nagytemplomot. A debreceni reformációban a helvét irányzat kerekedett felül, és 1551-től a város kálvinista vezetése tiltotta a katolikusok letelepedését, a katolikus templomokat pedig a reformátusok foglalták el.

A debreceni katolikus egyházi élet újraalapítója gróf Csáky Imre váradi püspök, bíboros volt. 1693. április 11-én megjelent I. Lipót király (1640-1705) rendelete, az ún. Leopold-diploma, amely Debrecent szabad királyi város rangra emelte gr. Csáky Imre javaslatára azzal a feltétellel, ha Debrecen város vezetése katolikus parochiális egyház felépítése végett, és a ferencrendi atyák kolostora számára helyet jelöl ki. A város kálvinista vezetősége az 1716. március 22-én kelt, ismételt királyi parancsra, április 27-én kijelölte a Szent Anna-templom mai helyét, valamint a katolikusok számára külön temetkezési helyet. Ettől kezdve működik Debrecenben ismét katolikus plébánia, bár a plébánia alapítási dokumentumot Csáky püspök csak 1730-ban írta alá. A középkorban ezen a környéken már állt egy Szent Anna tiszteletére szentelt templom, amelynek emlékét az utca neve fenntartotta a reformáció idején is.

A Szent Anna utcában a templomtelek kijelölésével egy időben gr. Csáky Imre püspök kinevezte – Lipóczi Keczer István személyében – az első debreceni plébánost, majd Bakó János váradi nagyprépost javaslatára 1719-ben piarista szerzeteseket telepített a városba. Így Debrecen katolikus vallási életének megindítói a ferencesek mellett Kalazanci Szent József fiai lettek. 1730-ban Csáky bíboros a plébánia vezetését a piarista atyákra bízta, így a Szent Anna-templom és a piarista rendház élete összekapcsolódott, és ez így maradt 1807-ig.

1807. augusztus 11-én megszűnt a debreceni Szent Anna-plébánia szerzetes jellege. A piarista atyák a plébániát az egyházmegye (Nagyvárad) kezébe adták. Az első egyházmegyés plébános Molnár József (1759-1826, debreceni plébános: 1807-24), aki egyben Szent Lászlóról nevezett kisprépost is lett. Innen az a jogszokás, hogy ettől kezdve a debreceni Szent Anna- plébánia plébánosai egyben a Szent Lászlóról nevezett kisprépostság birtokosai is.

Az 1807. augusztus 11-én kelt királyi rendelet (I. Ferenc) úgy szólt, hogy a parochiális ház a város jövedelméből épüljön. Ezt a városi tanács vonakodott végrehajtani, ezért Molnár József plébános hat évig saját pénzén bérelt magának lakást, míg sok huzavona után a város – mint kegyúr – parochiális ház céljára átadta a Szent Anna utcában lévő, ún. Rozgonyi-házat, ahová Molnár József 1814 őszén beköltözött. Ez ma is a plébánia épülete. Az új parochiális ház építését – több királyi sürgetés ellenére – a városi tanács nem teljesítette, hanem helyette a piaristáktól megvásárolták a plébánia melletti telket, és oda 1821-ben még öt szobát építtetett. Ebben a házban keresztelték meg Petőfi Sándor fiát, Zoltánt egynapos korában, 1848. december 16-án. Szakszó Rezső plébános 1887-90 között a plébánia épületen nagy átalakításokat végeztetett. Az utóbbi évtizedekben, 1980-2001 között a plébánia épületet többször renoválták.A plébánia működése

A középkori debreceni templomok egyike Szent Anna és Joachim tiszteletére volt szentelve. Az utca is erről kapta nevét, s ez a név a reformáció századaiban is fennmaradt. 1552-1716 között, a reformáció idején nem működött katolikus plébánia a városban, csak 1716. április 27-től nyílt rá újból lehetőség. A reformáció utáni Debrecen római katolikus vallási életének újraindítói a ferences és piarista szerzetesek voltak, de ugyanilyen érdemei vannak az egymást követő plébánosoknak is.