6 March, 2021 18:19

HIRDETÉSEK NAGYBÖJT 3. VASÁRNAPJÁN (március 7.)

1. Az egy hete megtartott gyűjtés a katolikus iskolák javára 280.220, Ft-ot eredményezett. Hálásan köszönöm nagylelkű perselyadományukat.

2. Ma, elsővasárnap, 15 órától csendes szentségimádásra térhetünk be templomunkba 18 óráig.

3. Pénteken tartjuk a 24 ÓRA AZ ÚRÉRT elnevezésű áhítatot, amelyet Ferenc pápa az Irgalmasság Szentévében hirdetett meg. Ennek programja: 08.45–15.00 csendes szentségimádás, 15.00-tól az isteni irgalmasság rózsafüzére, majd 16 óráig a Szent József Gimnázium tanárainak imaórája, 16–17-ig a Boldogasszony Iskolanővérek imaórája, 17:15-től keresztút, 18.00 szentmise, 18.45-től fél 8-ig a férfiak imaórája. Az isteni irgalmasság rózsafüzére után kezdődik a gyóntatás az 5. és 6. hittanteremben.

Kérem, hogy a 08.45–15.00-ig tartó szentségimádás egy-egy órájának megtartására iratkozzanak fel a sekrestyében található lapra. Egy-egy órát ketten vagy akár többen is vállalhatnak.

4. Szombaton megemlékezünk Ferenc pápa megválasztásának 8. évfordulójáról. Szent Péter utódának szolgálatát kísérjük imádságunkkal! A napi szentmisék végén a pápai himnusz éneklésével adunk hálát érte és szolgálatáért a lelkek örök Pásztorának.

Fél 10-től tartjuk az elsőáldozásra készülő gyermekek összevont hittanóráját a templomban.

5. Mához egy hétre ünnepeljük nagyböjt 4. vasárnapját, a LAETARE-VASÁRNAPOT.

6. Mielőbb jelentsék családjukból, rokonságukból és ismerőseik közül azokat a betegeket és öregeket, akik kérik húsvéti gyóntatásukat és áldoztatásukat, vagy csak lelkipásztori látogatást igényelnek. Nevük és címük leadható a sekrestyében vagy a plébániairodán hétköznap 9-17-ig.

7. A koronavírus-járvány újabb fellángolása miatt meghirdetett veszélyhelyzetben székesegyházunkat továbbra is nyitva tartjuk, és szentmisén, valamint egyéb templomi szertartáson részt vehetnek a Kedves Hívek.

A fertőzés terjedésének elkerülése érdekében azonban kérem, hogy betegen vagy a vírusfertőzés tüneteivel senki ne jöjjön szentmisére, és ne vegyen részt egyéb templomi szertartáson. Ezzel nem követnek el bűnt! Az online és a közszolgálati televízióban elérhető miseközvetítésbe áhítatos lélekkel kapcsolódjanak be, és végezzenek lelki szentáldozást.

Templomba érkezéskor mindenki számára kötelező a kézfertőtlenítés, és a szentmisék és szertartások egész idején a szájat és orrot eltakaró védőmaszk viselése és egymástól 1,5–2 méter szociális távolság megtartása.

Gyóntatószékben nem gyóntathatunk. A szentgyónás végezhető a szentély mögötti folyosón az 5. és a 6. teremben. Minden szentmise előtt egy fél órával kezdődik a gyóntatás.

Mentes a vírusoktól. www.avast.com

28 February, 2021 18:14

HIRDETÉSEK NAGYBÖJT 2. VASÁRNAPJÁN (FEBR. 28.)

1. Maországos gyűjtést tartunk a katolikus iskolák javára. Mindnyájunk közös érdeke, hogy iskoláinkban a jó személyi és korszerű tárgyi feltételek biztosításával elmélyüljön az eredményes oktató-nevelő munka. Perselyadományaikat a kijáratnál helyezhetik a kosarakba, amelyekért már előre köszönetet mondok.

2. Elsőcsütörtökön 17-kor kezdjük a szentségimádási órát papi hivatásokért.

3. Elsőpénteken, a Jézus Szíve-tisztelet napján meglátogatjuk a betegeket.

4. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia meghirdeti a nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtést. Ezzel egy ősegyházi hagyományt elevenítünk fel, hiszen az első század keresztényei a szentmisére hozták magukkal a szegényeknek szánt adományaikat. Az ő példájukat követve, kérem, március 7-től 14-ig hozzák el a vasárnapi és a hétköznapi szentmisékre tartósélelmiszer-felajánlásukat, és adják le a sekrestyében vagy a plébániairodán.

Ha hívjuk az adományvonalat a 1356-os telefonszámon, hívásonként 500 forinttal segítjük a Katolikus Karitász munkáját.

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus megvalósulásának az évében fontos tanúságtétel számunkra, hogy annak a Jézusnak a nevében tegyünk jót az emberekkel, aki a kenyeret megszaporította és az éhező embereket jóllakatta.

Aki teheti, adója egy százalékával is támogassa a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Kelet Karitász Alapítványát. Adószáma: 18792179-1-09

5. Elvihető egyházközségünk kiadványának nagyböjtre megjelent száma az újságos polcról 100 Ft-os áron. Gondoljunk azokra is, akiknek kedvében járhatunk azzal, ha ők is kézbe vehetik a Figyelő egy példányát.

Köszönetet mondok mindazoknak, akik írásaikkal és háttérmunkájukkal kivették részüket e legújabb szám megjelentetéséből.

6. Adjuk át minél több szülőnek, hogy a következő tanévtől (2021/2022) római katolikusnak kereszteltgyermekeik számára írásban adott nyilatkozatban kérjék a hit- és erkölcstant az állami iskolákban és a 6 osztályos gimnázium 7-8. osztályában az etika tantárgy helyett.

Ezzel a kérésükkel biztosítják számukra a vallásos nevelés komoly lehetőségét, ami már az óvodákban megkezdődhet. Ha a szülők ránk bízzák nem katolikusnak keresztelt vagy kereszteletlen gyermeküket, szeretettel fogadjuk őket a római katolikus hit- és erkölcstan órán.

Mentes a vírusoktól. www.avast.com

21 February, 2021 07:14

HIRDETÉSEK NAGYBÖJT 1. VASÁRNAPJÁN (FEBR. 21.)

1. Maminden szentmise után a hamvazás szentelményében részesülhetnek azok, akiknek erre nem volt módjuk hamvazószerdán.

2. Szombaton fél 10-től tartjuk az elsőáldozásra készülő gyermekek összevont hittanóráját itt a templomban.

Délután 14:30-tól szemlélődő erdei gyalogtúrára hívjuk minden korosztálybeli testvérünket a Nagyerdőbe. Gyülekező 14.15-től a köztemető 3-as kapujánál.

3. A következő vasárnap országos gyűjtést tartunk a katolikus iskolák javára. Szeretettel köszönjük meg a Kedves Hívek eddigi lelki és anyagi támogatását egyházmegyei fenntartású iskoláink működése érdekében. Iskoláink száma az elmúlt években jelentősen növekedett. A 10 oktatási-nevelési közintézmény működtetése — az állami normatívák és a nyertes pályázatok mellett — egyre több ráfordítással jár egyházmegyénk részéről.

Ebben a tanévben hozzávetőleg 5600 gyermek katolikus neveléséről és színvonalas oktatásáról gondoskodunk bölcsődéinkben, óvodáinkban, általános iskoláinkban, gimnáziumainkban és kollégiumainkban. Mindnyájunk közös ügye, hogy iskoláinkban a jó személyi és korszerű tárgyi feltételek biztosításával elmélyüljön az eredményes oktató-nevelő munka. Ehhez kérjük mához egy hétre nagylelkű perselyadományaikat.

Katolikus iskoláink nélkülözhetetlenek jelenünk és jövőnk öntudatos, hitvalló és egyházhű katolikus nemzedékeinek kinevelésében, és ezekből az iskolákból jó eséllyel várhatók papi és szerzetesi hivatások.

4. Minden háztartásban legyen Debreceni Katolikus Figyelő! Ezzel a mottóval elvihető egyházközségünk kiadványának nagyböjtre megjelent száma az újságos polcról 100 Ft-os áron. Gondoljunk azokra is, akiknek kedvében járhatunk azzal, ha ők is kézbe vehetik a Figyelő egy példányát.

Köszönetet mondok mindazoknak, akik írásaikkal és háttérmunkájukkal kivették részüket e legújabb szám megjelentetéséből.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás