2 January, 2021 17:48

HIRDETÉSEK A KARÁCSONY UTÁNI 2. VASÁRNAP (JAN. 3.)

1. Ma 15 órától csendes szentségimádásra térhetünk be 18:00-ig.

2. Szerdán, január 6-án, URUNK MEGJELENÉSE, VÍZKERESZT parancsolt ünnepét tartjuk. Vízszentelést az előesti és a 10 órai szentmise elején végzünk. Ezt követően otthonaikba vihetnek belőle, hogy imádság kíséretében meghintsék vele otthonukat.

3. Elsőcsütörtökön a 8 órai szentmisét követően egész napos szentségimádás lesz 18 óráig. 17 órától kezdődik az imaóra papi hivatásokért.

4. Pénteken az esti szentmise után, 18:45-től férfikörbe várom egyházközségünk férfiait. Összejövetelünket a 7. teremben tartjuk. Szeretettel várjuk a csoporthoz csatlakozni akaró férfitestvéreinket!

5. Vasárnap URUNK MEGKERESZTELKEDÉSÉT ünnepeljük. Ezzel az ünneppel befejeződik a karácsonyi ünnepkör, és megkezdődik az évközi idő hamvazószerdáig (február 17-ig) tartó része.

6. II. János Pál pápa első magyarországi apostoli útja alkalmával 1991. augusztus 18-án látogatott Debrecenbe, és részt vett ökumenikus imádságon a református Nagytemplomban. Ennek a történelmi jelentőségű látogatásnak 30. évfordulójára elkészíttetjük a nagy pápa életnagyságú bronzszobrát, és felállíttatjuk székesegyházunk lépcsőjén.

A szobor elkészítéséhez örömmel fogadunk adományokat személyes befizetéssel a plébániairodán, vagy postai csekken, vagy banki átutalással egyházközségünk számlaszámára (10702064-70424368-51100005).

A postai csekken és a banki átutalásnál, kérem, tüntessék fel: szoborállításra. Minden adományt hálásan köszönök.

7. Józsán Szeptemberben fogja megnyitni kapuit a Szent György Katolikus Óvoda. Az óvodába várják a gyermekek jelentkezését, valamint a felnőttekét óvodapedagógus és dajka munkakörbe. Érdeklődni és jelentkezni lehet az 52-431-631-es telefonszámon és a szentgyorgyovoda e-mail címen.

8. A Szentlélektől kapott karizmáinkkal az új esztendőben is akarjuk előmozdítani — gondolattal, szóval és cselekedettel — egyházközségünk gyarapodását minden jóban.

Mentes a vírusoktól. www.avast.com

27 December, 2020 10:05

HIRDETÉSEK SZENT CSALÁD VASÁRNAPJÁN (DEC. 27.)

1. Ma minden szentmise után megáldjuk a családokat és a házaspárokat. Az oltárlépcső előtt egy-egy család minden generációja együtt fogadja az áldást.

2. Csütörtökön, dec. 31-én, a 18 órai püspöki szentmisében tartjuk az év végi hálaadást. Teljes búcsút nyerhet ezen a napon az a hívő, aki megfelelő lelkülettel részt vesz a Te Deum ünnepélyes éneklésén vagy elimádkozásán hálaadásul az ó esztendőben kapott jótéteményekért.

3. Pénteken, 2021. jan. 1-jén, Szűz Mária, Isten Anyja parancsolt főünnepén és a Béke Világnapján vasárnapi miserendet tartunk.

4. Szombaton lesz Nagy Szt. Vazul és Nazianzi Szt. Gergely püspökök és egyháztanítók emléknapja.

5. Minden katolikus családból terjedjen az ÖRÖM-HÍR! Ezzel a mottóval elvihető az újságos polcról 400 Ft-os áron egyházmegyénk kiadványának legújabb számát. Gondoljunk azokra is, akiknek kedvében járhatunk azzal, ha ők is kézbe vehetik az Öröm-Hír egy példányát.

6. Orgonánk fejlesztésének 1. üteme eredményesen befejeződött december 16-án. Az 1. ütem tartalmazta a teljes elektronikai bővítést és a vízszintes trombita nyelvsípsor beépítését az orgonaház homlokzatába. Ennek mintájául a budapesti Szent István-bazilika orgonájában található vízszintes nyelvsípsor szolgált mind esztétikai, mind hangzás szempontból.

7. Szeptemberben fogja megnyitni kapuit a Szent György Katolikus Óvoda Józsán. Az óvodába várják a gyermekek jelentkezését, valamint a felnőttekét óvodapedagógus és dajka munkakörbe. Érdeklődni és jelentkezni lehet az 52-431-631-es telefonszámon és a szentgyorgyovoda e-mail címen.

8. Az Úr 2020. évének végéhez közeledve hálásan köszönöm minden Kedves Testvérünk önzetlenül végzett önkéntes munkáját; segítségnyújtását hitéleti programjainak szervezésében és lebonyolításában, valamint áldozatos anyagi támogatását.

A Szentlélektől kapott karizmáinkkal az új esztendőben is elkötelezetten és növekvő lelkesedéssel akarjuk előmozdítani — gondolattal, szóval és cselekedettel — egyházközségünk gyarapodását minden jóban.

Az idő és az örökkévalóság Ura és Istene békés, boldog Új Esztendővel örvendeztesse meg minden egyházközségünkhöz tartozó és idelátogató Kedves Testvérünket.

Mentes a vírusoktól. www.avast.com

19 December, 2020 22:28

HIRDETÉSEK ADVENT 4. VASÁRNAPJÁN (DEC. 20.)

1. Kedden, 08:45-től kezdjük székesegyházunk karácsonyi nagytakarítását, a betlehem- és a karácsonyfa-állítást. Minél többen vegyük ki részünket ezekből a munkákból. Mindenki segítsége – legyen az időben még oly rövid is – igen értékes!

2. Csütörtök reggel már nem lesz roráte-mise.

3. A járványügyi korlátozások miatt az éjféli szentmise megtartására nem lesz lehetőség, ezért és a zsúfoltság elkerülése érdekében csütörtökön, dec. 24-én, Urunk születésének előesti szentmiséjét tartjuk 15 és 16:30 órakor. Az ünnepi szentmise szenteste 18 órakor lesz, amelyet Palánki Ferenc püspök atya mutat be.

Mindhárom szentmise előtt egy fél órával kezdődik a karácsonyi pásztorjáték hangjáték formájában fiataljaink előadásában. A hangjátékon láthatjuk a gyerekek rajzait.

4. Pénteken, Urunk születésének ünnepén vasárnapi miserendet tartunk, amely kiegészül még egy szentmisével 16:30-kor.

A zsúfoltság elkerülése érdekében ajánljuk, hogy ki-ki az adott korcsoporthoz tartozása szerint vegyen részt a karácsonyi 1. napi szentmisén az alábbi beosztás szerint:

— A 7, 8.30 és 16.30 órai szentmisét ajánljuk a 60 év fölöttieknek és velük jövő kísérőiknek családjukból.

— A 10, 11.30 és 18 órai szentmisét ajánljuk a 60 év alattiak.

5. Karácsony egész napi perselygyűjtését a papnevelésre továbbítjuk.

6. Szombaton, karácsony 2. napján, Szent István első vértanú ünnepén vasárnapi miserendet tartunk.

7. Vasárnap, Szent Család ünnepén minden szentmise után megáldjuk a családokat.

8. A szentgyónás végezhető a gyóntatószék helyett az 5. és a 6. teremben. Minden szentmise előtt egy fél órával kezdődik a gyóntatás.

Karácsony előtt székesegyházunkban a következő időpontokban lesz gyóntatási ügyelet: ma (dec. 20.) 16:00-19:00-ig, hétfőn (dec. 21.) 16:00-19:00-ig, kedden (dec. 22.) 16:00-19:00-ig, szerdán, 16:00-19:00-ig és csütörtökön 9:00-12:00-ig.

9. Minden katolikus családból terjedjen az ÖRÖM-HÍR! Ezzel a mottóval elvihető az újságos polcról 400 Ft-os (önköltségi) áron egyházmegyénk kiadványának legújabb száma. Gondoljunk azokra is, akiknek kedvében járhatunk azzal, ha ők is kézbe vehetik az Öröm-Hír egy példányát.

10. Sok bajtól és feszültségtől megterhelt életünkben békét hozó és örömgyarapító hatása van annak az egykoron betlehemi éjszakán elhangzott örömhírnek, hogy „MA SZÜLETETT NEKTEK AZ ÜDVÖZÍTŐ, AZ ÚR KRISZTUS.”

Minden hozzánk tartozó és ide betérő Kedves Testvérünket a Kisded Jézus örvendeztesse meg születésének szent ünnepével!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás