Húsvét

A régi korok emberei ezer szállal kapcsolódtak a természethez. Nemcsak a munkájukat, életük rendjét, de örömeiket és bánataikat is befolyásolta a természet örök változása. Élet és halál párhuzamát látták felvillanni a tél és a nyár kettősében, s mindez szabályozta életüket is, melyet ünnepek osztottak kisebb-nagyobb szakaszokra.

A tavaszi napéjegyelőséggel egyre hosszabbodott a Nap útja s ez jelentette számukra a fényt, a világosság a Nap feltámadását. A tél a rossz szellemek elűzése s a tavasz, a termékenység köszöntése a hiedelmekben állandóan vissza-visszatér.

Sok nép teremtett magának olyan istent, kinek élete, halála majd feltámadása e természeti ritmus rendjét követi. Adonisz, a görög mitológia meghaló, majd feltámadó istene, a régi egyiptomiak napistene Ozirisz, vagy Ré mind olyan alakok, akik átmentek a halálon és feltámadáson, s ezzel a meghaló majd életre kelő Napot jelenítik meg.

Ők jelképezik a földben rejlő mag kikelését, az emberek örök reményét a megújulásban, a feltámadásban és sorsuk jobbra fordulásában. A feltámadás gondolata olyan mély emberi vágy, mely koroktól és nemzetektől függetlenül minden emberi lény sajátja volt és marad: az a vágy, hogy az élet győzedelmeskedjék a halálon az elmúláson.

A keresztény vallás legnagyobb ünnepe a húsvét, hiszen a feltámadás és a megváltás alapgondolatát foglalja magában. A feltámadás, vagyis a húsvéti ünnep eseménye egy hosszabb történet része, melynek főhőse Jézus és a Bibliában az Újtestamentumot az ő életének és tanításainak szentelték.

Jézus, aki egész életében erre a nagy tettre, az emberiség megváltásáért vállalt kereszthalálra készült fel, ez az ember, aki Isten fia volt, tudta mi a feladata. Alakját - hiszen ember is volt -, olyan mély és emberi tulajdonságok jellemzik, melyek miatt mindmáig irodalmi művek, képzőművészeti alkotások és filmek dolgozzák fel életének és sorsának eseményeit.

A húsvét ünnep neve a különböző nyelveken más és más. Közös eredete azonban legtöbbször a húsvét héber neve a pészah. Ez a szó kikerülést, elkerülést jelent. Eredetileg a keresztény és a zsidó ünnep egybe is esett. A niceai zsinat i.sz. 325-ben szabályozta a keresztény ünnepek rendjét, s ekkor vált el a két ünnep ideje. A keresztény év felépítése szorosan követi Krisztus életének eseményeit, s az ünnepek megfelelnek a Nap járásának is. A karácsony a téli napforduló, a húsvét a tavaszi napéj egyenlőség idejével esik egybe. E pontok köré rendezve helyezkednek el Jézus életének eseményei, az erre emlékeztető ünnepek: vízkereszt, Jézus megkeresztelése, a negyvennapos böjt, húsvét, majd újabb negyven nap múltán a mennybemenetel, ezután tíz nappal pedig a ciklus lezárásaként pünkösd, a Szentlélek eljövetele. A naptár szerint ez a szakasz a nyári napéjegyenlőséggel, június 22-vel zárul le. A Jézus életével kapcsolatos események tehát mind a nap felszálló ágában zajlottak.

Magyarországon a húsvétot az 1099-es szabolcsi zsinat óta ünneplik. Az ekkor még négy napos ünnep tartamát 1611-ben három naposra, 1771-ben XI. Kelemen pápa határozatára két naposra csökkentették, 1911-ben X. Pius pápa a második napot is töröltette a kötelező ünnepnapok közül, de nálunk máig megtartották.

Virágvasárnappal kezdődik a nagyhét, amelynek minden napja Jézus jeruzsálemi tartózkodásának valamely eseményéhez kapcsolódik. Ezen a vasárnapon Jézus Jeruzsálembe való bevonulásának az emlékére az emberek pálmaágakkal, nálunk barkával mennek a templomba. Nagycsütörtökön az utolsó vacsora és a tanítványok lábának megmosása - amely a vendégszeretet jelképe volt - emlékére szokássá vált. Érdekesség, hogy az uralkodók, akik Jézus utódainak e világi királyoknak számítottak szintén követték ezt a szokást. Ferenc József például minden évben nagycsütörtökön alázatosan megmosta szegény emberek lábát, majd megajándékozta őket.

Nagycsütörtök estélyén a harangok elhallgatnak, a hagyományok szerint Rómába mennek. Ehhez a hiedelemhez egy monda is kapcsolódik. Eszerint 1467-ben nagyszombaton a római Szent Péter bazilikában egy alvó embert találtak. Kiderült, hogy ő Kopeczky Mihály, késmárki diák, aki nagyon vágyott az örök városba. És mert ismerte a legendát a harangok római útjáról, nagycsütörtökön belebújt a templomuk harangjába, s a harang nyelvéhez kötözte magát. Nagy rázkódást érzett, mintha kirepült volna a toronyból, s elvesztette az eszméletét. Arra ébredt, hogy a Szent Péter sekrestyése költögeti. Nem is ment vissza Késmárkra ott maradt Rómában. A hagyományok szerint a harangok római útjának az a célja, hogy lássák a pápát.

Nagypéntek, Jézus kereszthalálának a napja, gyászünnep. Az emberek a falvak szélén álló Kálvária- dombokra vonulnak, s ott megálltak a stációkat jelölő kis kápolnáknál és megismétlik Jézus Keresztvitelének útját. Ezt a napot a székelyeknél hosszú napnak nevezik. Ekkor adják elő a passiókat - Jézus szenvedéseinek dramatizált verses történetét - a templomokban. A Mária siralmak is ehhez a naphoz kötődnek. Ilyen Mária-siralom az egyik legrégibb nyelvemlékünk is, amely a fiát sirató anya fájdalmát tükrözi:

"Világ világa
Virágnak virága!
Keserűen kínzatul,
Vos szegekkel veretül."

A templomokban az oltárokat letakarják, a harangok hallgatnak, mindenki várja a másnapot.A nagyszombat már a feltámadás jegyében zajló ünnepek sorát mutatja. Az esti körmenetek, a templomokban az új tűz gyújtása azt adja hírül, hogy Jézus feltámadt, a megváltás közel. Ez az este visszahozza a harangokat is Rómából.Krisztus feltámadását egyik evangélium sem írja le, csak az üres sírról és Jézus későbbi megjelenéseiről, cselekedeteiről értesülünk. Így maga az esemény rejtve marad, csak a hit tudta elfogadhatóvá és hihetővé tenni a hívők számára.A hívó ember számára mind a mai napig a húsvéti ünnep legjelentősebb eseményei a templomban zajlanak. De megváltozott a világ, megváltozott, amit jónak, szépnek és értékesnek tekintettünk, de úgy vélem nem változott meg a vágyunk a jó a szép az értékes iránt és az sem, hogy a mindennapjainkból kiemelkedve ünnepeljük, ünnepi gondolatoknak átadva magunkat. Mert ettől lesz igazán ÜNNEP a húsvét.

Csicsovszkiné Dr. Szilassy Emília