Temetkezés az altemplomban
Faluhelyen, főleg Erdélyben máig megfigyelhető, hogy a temető a templomkertben volt. A nagyobb templomok, székesegyházak altemplomai szintén temetkezési helyül szolgáltak szerte a világon. Elég a római Szent Péter bazilikára vagy akár Esztergomra gondolni. Az altemplomokba főként egyházi személyeket és az egyházat hathatósan támogató történelmi családok tagjait temették. Sok helyen a kriptákban is díszes kápolnákat, művészi értékű síremlékeket építettek. A templom köré vagy az oltár alá temetkezés kifejezésre juttatja az ember vágyát Isten közelségére.
Manapság is sokakban él a vágy arra, hogy az Úr házában találjanak nyugalmat a földi élet után. A Szent Anna templom kriptájába először a templomépítést kezdeményező és támogató Csáky Imre bíborost temették. Érckoporsója ma is látható. Később a templom plébánosai közül is sokan ide temetkeztek, de aztán hosszú ideig nem volt lehetőség az altemplom ilyen célú hasznosítására.
Néhány éve a Szent Anna székesegyház altemploma ismét temetkezési hely lett. A gyönyörűen kialakított, művészi alkotásokkal díszített, boltívekkel tagolt kripta csendes fülkéiben kegyeletet sugalló urnatemető húzódik. Mivel a hamvasztást az egyház elfogadja, már nemcsak papok, hanem minden katolikus ember számára lehetőség van ide temetkezni. A két vagy négy urna elhelyezésére alkalmas fülkék soha nem évülnek el.
Sokan azért biztosítják itt helyüket, mert nem marad utánuk senki, aki egy temetői sírhantot gondozna. Mások a hatalmas debreceni temető közbiztonságában nem bíznak, vagy viszolyognak a hivalkodó, egymást túlszárnyaló síremlékektől. Legtöbben azonban ma is azért kívánják ide végső nyughelyüket, mert az Oltáriszentség és napi szentmisék révén Isten közelségében tudhatják földi maradványaikat.
Az altemplomi temetkezés jól kifejezi azt is, hogy az egyházban az élők és a holtak összetartoznak. Szent Pál szavaival: "akár élünk, akár halunk, az Úréi vagyunk". Mindenszentek ünnepén és halottak napján különös hangulata van az altemplomi szertartásoknak, de holtakról minden nap minden szentmisében megemlékeznek az élők. Megnyugtató arra gondolni, hogy évszázadok múlva is lesznek, akik imádkoznak értünk. Persze, bármilyen tágas is a Szent Anna altemploma, egyszer itt is elfogy a temetkezésre alkalmas hely. Aki itt szeretné biztosítani utolsó "öröklakását", érdeklődjön mielőbb Orosz Lőrinc plébános úrnál!
Szembesülve por és hamu létünkkel, rá kell döbbennünk, mennyire fölösleges ragaszkodnunk földi kincseinkhez. Az urnahelyek megvásárlásával nemcsak magunkról és családunkról gondoskodunk, hanem az élő és fejlődő egyházunkat is támogathatjuk.
Keresztesné Várhelyi Ilona |