17 August, 2025 06:04

HIRDETÉSEK AZ ÉVKÖZI 20. VASÁRNAP (aug. 17.)

1. Szerdán Szt. István király, Magyarország fővédőszentjének főünnepe. Ezen a napon szentmisén vehetünk részt 7, 8, 10 és 18 órakor.

A Szent István-templom búcsúi szentmiséje 16 órakor kezdődik. A szentmise után koszorúzás és kenyérszentelés lesz a templomkertben a Szent István-szobornál.

2. Liturgikus ünnepek és emléknapok e héten: kedden Szt. Bernát apát és egyháztanító, csütörtökön Szt. X. Pius pápa és pénteken a Boldogságos Szűz Mária Királynő emléknapja.

3. Augusztus 25-én, hétfőn 17 órától szalonnasütésre hívjuk hittanos gyermekeinket a plébániaudvarra. Gyülekező fél 5-től. A résztvevők a Karitász felőli (Sumen utcai) bejáratot használják, és hozzák magukkal azt, amit sütni akarnak. Nyársat, üdítőt és zöldségfélét biztosítunk. Mielőbbi jelentkezést kérek.

4. Szeptembertől felkészítést indítunk elsőáldozásra, amelyre a mai naptól már jelentkezhetnek az idén harmadik osztályba menő gyermekek, és azok, akik felsőbb osztályba járnak, de elsőáldozók még nem voltak.

5. Azokat a felnőtteket is hívom a szeptembertől induló felkészítőre, akik szeretnének megkeresztelkedni, vagy megkereszteltek, de a többi szentségben még nem részesültek, vagy katolizálni akarnak.

Jelentkezési lap ezekre a felkészítőkre kérhető a plébániairodán.

6. Szeptember 6-án autóbuszt indítunk Bódi Mária Magdolna boldoggá avatására, amely 11-órakor kezdődik Veszprémben. Az útiköltség 15 000 Ft/fő. Holnaptól lehet jelentkezni legkésőbb augusztus 22-ig személyesen vagy telefonon a plébániairodán.

10 August, 2025 05:57

HIRDETÉSEK AZ ÉVKÖZI 19. VASÁRNAP (augusztus 10.)

1. Ma, a fél 9-es és a 18 órai szentmisében fog bemutatkozni egyházközségünk új káplánja, Tóth László Gábor atya. Szeretettel köszöntjük, és örömmel fogadjuk plébániánkon.

2. Szerdán 20 órától az Orgonapont szervezésében Tasi Csaba orgonaművész és a Harmónia vonósnégyes belépőjegyes koncertjén vehetünk részt.

3. Pénteken, Szűz Mária Mennybevétele (Nagyboldogasszony) parancsolt főünnepén 7, 8, 10 és 18 órakor lesznek a szentmisék. Az esti szentmise előtt 17:30-tól énekeljük Lorétói litániát. Ezen az ünnepen szünetelni fog az ügyfélfogadás a plébániairodán.

4. Legyen öröm az iskolakezdés! – elnevezéssel szeptember végéig tartó segélyakciót indított a Katolikus Karitász. Ezzel nemcsak rászoruló gyerekek iskolakezdését, hanem egész éves tanulmányait támogatják országszerte. Az összefogáshoz csatlakozhatunk:

o Jó állapotban lévő iskolatáskák és taneszközök gyűjtésével; mindezek leadhatók a sekrestyében vagy a plébániairodán. Pénzbeli hozzájárulás gyűjtésére szolgál székesegyházunkban a bal oldali padtömb végén található a Karitász-persely.

o A 1356-os adományvonal hívásával (egy hívás 500 forint támogatást jelent).

o On-line adományozással a Karitász honlapján – www.karitasz.hu– „Iskolakezdés” megnevezéssel.

o A Katolikus Karitász központi bankszámláján is várja az adományokat „Iskolakezdés” megnevezéssel: Raiffeisen Bank 12011148–00124534–00100008.

A támogatások, tanszerek átadása augusztus végén és szeptember elején, az iskolakezdés első napjaiban lesz.

5. Liturgikus ünnepek és emléknapok e héten: hétfőn Szt. Klára szűz, szerdán Boldog XI. Ince pápa és csütörtökönSzt. Maximilian Mária Kolbe áldozópap és vértanú emléknapja.

3 August, 2025 06:25

HIRDETÉSEK AZ ÉVKÖZI 18. VASÁRNAP (augusztus 3.)

1. Leó pápa imaszándéka augusztusban: Imádkozzunk, hogy azok a társadalmak, ahol az együttélés nehezebbnek tűnik, ne essenek konfliktusok kísértésébe etnikai, politikai, vallási vagy ideológiai alapon.

2. A Szent László Imaszövetség augusztusi rózsafüzértitka: Jézus, aki a Tábor hegyén megmutatta isteni dicsőségét.

3. Ma, elsővasárnap 15 órától szentségimádásra térhetünk be 18 óráig.

4. Hétfőn 19 órától dr. Thomas Greif, német orgonaművész koncertjén vehetünk részt.

5. Szerdán elkezdődik a Szent Imre-terem felújítása.

6. Elsőcsütörtökön a 7 órai szentmise után egész napos szentségimádást tartunk 18 óráig. Egy-egy szentségimádási óra megtartására ketten-hárman összefogva feliratkozhatnak a sekrestyében. 17-kor kezdjük a szentségimádási órát papi hivatásokért.

7. A következő vasárnap a fél 9-es és a 18 órai szentmisében fog bemutatkozni egyházközségünk új káplánja, Tóth László Gábor atya. Szeretettel köszöntjük, és örömmel fogadjuk plébániánkon.

8. Legyen öröm az iskolakezdés! – elnevezéssel szeptember végéig tartó segélyakciót indított a Katolikus Karitász. Ezzel nemcsak rászoruló gyerekek iskolakezdését, hanem egész éves tanulmányait támogatják országszerte. Az összefogáshoz csatlakozhatunk:

o Jó állapotban lévő iskolatáskák és taneszközök gyűjtésével; mindezek leadhatók a sekrestyében vagy a plébániairodán. Pénzbeli hozzájárulás gyűjtésére szolgál székesegyházunkban a bal oldali padtömb végén található a Karitász-persely.

o A 1356-os adományvonal hívásával (egy hívás 500 forint támogatást jelent).

o On-line adományozással a Karitász honlapján – www.karitasz.hu– „Iskolakezdés” megnevezéssel.

o A Katolikus Karitász központi bankszámláján is várja az adományokat „Iskolakezdés” megnevezéssel: Raiffeisen Bank 12011148–00124534–00100008.

A támogatások, tanszerek átadása augusztus végén és szeptember elején, az iskolakezdés első napjaiban lesz.

9. Liturgikus ünnepek és emléknapok e héten: hétfőn Vianney Szt. János Mária áldozópap, kedden Havas Boldogasszony emléknapja, szerdán Urunk színeváltozásának ünnepe, pénteken Szt. Domonkos áldozópap emléknapja és szombaton Keresztről nevezett Szt. Terézia Benedikta (Edith Stein) szűz és vértanú, Európa társvédőszentjének ünnepe.

10. Már előre hirdetjük a Kedves Testvéreknek, hogy augusztus 15-én, pénteken, Szűz Mária Mennybevétele (Nagyboldogasszony) parancsolt főünnepén 7, 8, 10 és 18 órakor lesznek a szentmisék. Az esti szentmise előtt 17:30-tól énekeljük Lorétói litániát. Ezen az ünnepen szünetelni fog az ügyfélfogadás a plébániairodán.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás