3 August, 2025 06:25

HIRDETÉSEK AZ ÉVKÖZI 18. VASÁRNAP (augusztus 3.)

1. Leó pápa imaszándéka augusztusban: Imádkozzunk, hogy azok a társadalmak, ahol az együttélés nehezebbnek tűnik, ne essenek konfliktusok kísértésébe etnikai, politikai, vallási vagy ideológiai alapon.

2. A Szent László Imaszövetség augusztusi rózsafüzértitka: Jézus, aki a Tábor hegyén megmutatta isteni dicsőségét.

3. Ma, elsővasárnap 15 órától szentségimádásra térhetünk be 18 óráig.

4. Hétfőn 19 órától dr. Thomas Greif, német orgonaművész koncertjén vehetünk részt.

5. Szerdán elkezdődik a Szent Imre-terem felújítása.

6. Elsőcsütörtökön a 7 órai szentmise után egész napos szentségimádást tartunk 18 óráig. Egy-egy szentségimádási óra megtartására ketten-hárman összefogva feliratkozhatnak a sekrestyében. 17-kor kezdjük a szentségimádási órát papi hivatásokért.

7. A következő vasárnap a fél 9-es és a 18 órai szentmisében fog bemutatkozni egyházközségünk új káplánja, Tóth László Gábor atya. Szeretettel köszöntjük, és örömmel fogadjuk plébániánkon.

8. Legyen öröm az iskolakezdés! – elnevezéssel szeptember végéig tartó segélyakciót indított a Katolikus Karitász. Ezzel nemcsak rászoruló gyerekek iskolakezdését, hanem egész éves tanulmányait támogatják országszerte. Az összefogáshoz csatlakozhatunk:

o Jó állapotban lévő iskolatáskák és taneszközök gyűjtésével; mindezek leadhatók a sekrestyében vagy a plébániairodán. Pénzbeli hozzájárulás gyűjtésére szolgál székesegyházunkban a bal oldali padtömb végén található a Karitász-persely.

o A 1356-os adományvonal hívásával (egy hívás 500 forint támogatást jelent).

o On-line adományozással a Karitász honlapján – www.karitasz.hu– „Iskolakezdés” megnevezéssel.

o A Katolikus Karitász központi bankszámláján is várja az adományokat „Iskolakezdés” megnevezéssel: Raiffeisen Bank 12011148–00124534–00100008.

A támogatások, tanszerek átadása augusztus végén és szeptember elején, az iskolakezdés első napjaiban lesz.

9. Liturgikus ünnepek és emléknapok e héten: hétfőn Vianney Szt. János Mária áldozópap, kedden Havas Boldogasszony emléknapja, szerdán Urunk színeváltozásának ünnepe, pénteken Szt. Domonkos áldozópap emléknapja és szombaton Keresztről nevezett Szt. Terézia Benedikta (Edith Stein) szűz és vértanú, Európa társvédőszentjének ünnepe.

10. Már előre hirdetjük a Kedves Testvéreknek, hogy augusztus 15-én, pénteken, Szűz Mária Mennybevétele (Nagyboldogasszony) parancsolt főünnepén 7, 8, 10 és 18 órakor lesznek a szentmisék. Az esti szentmise előtt 17:30-tól énekeljük Lorétói litániát. Ezen az ünnepen szünetelni fog az ügyfélfogadás a plébániairodán.

27 July, 2025 06:11

HIRDETÉSEK AZ ÉVKÖZI 17. VASÁRNAP (JÚL. 27.)

1. Ma tartjuk a nagyszülők és idősek világnapját.Ezen a világnapon — megfelelő készülettel — teljes búcsú nyerhető a szokott 3 feltétellel: szentgyónás, szentáldozás és imádság a Szentatya szándékára.

A Szentatya szándékára történő imádkozásnak eleget teszünk, ha imádkozunk egy Miatyánkot és egy Üdvözlégyet. Azonban módunkban áll bármi más imádságot felajánlani a Szentatya szándékára.

Ugyanezen a vasárnap van egyházmegyénk búcsúja Máriapócson. A szentmise 11 órától kezdődik/kezdődött. A szentmise főcelebránsa és szónoka főtisztelendő dr. Pápai Lajos nyugalmazott győri püspök úr (volt).

2. Elsőpénteken, a Jézus Szíve-tisztelet napján meglátogatjuk betegeinket, akik otthonukban akarják szentgyónásukat és –áldozásukat elvégezni. 17:30-kor énekeljük a Jézus Szíve litániát.

3. Szombaton az esti szentmise után, 19 órától Tabajdi Ádám orgonaművész koncertjén vehetünk részt.

4. Liturgikus ünnepek és emléknapok e héten: kedden Szent Márta, Szent Mária és Szent Lázár emléknapja; csütörtökön Loyolai Szt. Ignác áldozópap; pénteken Liguori Szt. Alfonz Mária püspök és egyháztanító, végül szombaton Szűz Mária szombati emléknapja.

20 July, 2025 06:07

HIRDETÉSEK AZ ÉVKÖZI 16. VASÁRNAP (júl. 20.)

1. Folytatjuk reggelente a 7 órai szentmise után a Szent Anna-kilenced imádkozását.

2. Szerdán és csütörtökön a 18 órai szentmisében lesz prédikációsorozat a reményről.

3. Július 25-én, pénteken a 18 órai szentmisében kiszolgáltatjuk a betegek szentségét. Buzdítom idős és beteg Testvéreinket, hogy e szentség felvételével erősítsék kötődésüket Jézus Krisztushoz. A szentség gyümölcsöző felvételének feltétele a szentgyónás és szentáldozás, amely láthatóan kifejezi teljes közösségünket Jézus Krisztussal.

A szentség felvételére jelentkezhetnek a sekrestyében, vagy a plébániairodán.

4. Székesegyházunk búcsúját július 26-án, szombatona 18 órai szentmisében ünnepeljük. A szentmise főcelebránsa és szónoka Pék Sándor nagyváradi székesegyházi plébános lesz.

5. Egyházmegyénk búcsúját július 27-én, a hónap utolsó vasárnapján, 11 órától tartjuk Máriapócson. A szentmise főcelebránsa és szónoka főtisztelendő dr. Pápai Lajos nyugalmazott győri püspök úr lesz.

6. Erre a búcsúra július 26-án, szombaton 10 órakor gyalogos zarándoklat indul Levelekről Máriapócsra egyházmegyénk főpásztorával. A zarándokút: 13 km, pihenőkkel, énekkel és imádsággal.

Kerékpáros zarándoklat is indul ugyanezen a napon de. 08.00-kor a Szent István-templomtól. Az útvonal: Debrecen, Hajdúsámson, Nyíradony és Máriapócs. Az étkezésről mindenki maga gondoskodik. Szállás Pócspetriben lesz. A visszaindulás július 27-én 15.00-kor lesz. Debrecenbe érkezés várhatóan 19.00 órára. Mielőbbi jelentkezés szükséges a plébános atyánál.

7. A következő vasárnap tartjuk a nagyszülők és idősek világnapját.Ezen a világnapon — megfelelő készülettel — teljes búcsú nyerhető a szokott 3 feltétellel: szentgyónás, szentáldozás és imádság a Szentatya szándékára.

A Szentatya szándékára történő imádkozásnak eleget teszünk, ha imádkozunk egy Miatyánkot és egy Üdvözlégyet. Azonban módunkban áll bármi más imádságot felajánlani a Szentatya szándékára.

8. Liturgikus napok e héten: kedden Szent Mária Magdolna ünnepe; szerdán Svéd Szt. Brigitta szerzetesnő, Európa társvédőszentjének ünnepe; csütörtökön Árpád-házi Szent Kinga szűz emléknapja; pénteken Szent Jakab apostol ünnepe és szombaton Szent Joákim és Szent Anna, a Boldogságos Szűz Mária szüleinek emléknapja.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás