10 June, 2018 07:44

HIRDETÉSEK AZ ÉVKÖZI 10. VASÁRNAP (JÚN. 10.)

1. Köszönetet mondok mindazok kétkezi munkájáért, akik kivették részüket az úrnapi sátrak felállításából és díszítéséből, a körmenet előkészítéséből és megtartásából, valamint a virágszirom-gyűjtésből és –szórásból, hogy az úrnapi körmenet méltó és ünnepélyes lehetett.

2. EGYHÁZMEGYÉNK ALAPÍTÁSA 25. ÉVFORDULÓJÁRA megjelent az ÖRÖM-HÍR különszáma, amely elvihető 400 Ft-os (önköltségi) áron az újságos polcról, valamint egy kiadvány a missziós kereszt debreceni fogadásának emlékére 50 Ft-ért.

3. Kedden, jún. 12-én 18:00-tól a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Debreceni Csoportjának találkozója lesz a Kölcsey Központ Bényi Árpád termében. Bemutatkozik Makláry Ákos parókus, a KÉSZ országos elnöke és Bódor Edit a debreceni csoport elnöke. Téma lesz: a csoport jövőbeli terveinek ismertetése.

Kispendely énekegyüttes ad műsort, akik a 2016-os Fölszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutatóban sikeresen képviselték Debrecent.

4. Szerdán, június 13-án 10 órától a 7. teremben Idősek Akadémiája. Témája: Gerontológia – az időskorral foglalkozó tudomány.

5. Csütörtökön, jún. 14-én 16.30 -tól mediációs beszélgetés a 6. teremben.

6. Mához egy hétre a 18 órai szentmise után SÁROSI DÁNIEL jótékonysági orgonahangversenyén vehetünk részt. Közreműködik a VOX ANTIQUA kamarakórus. A repertoire a hirdetőn olvasható.

7. Jún. 17-től a nyári hónapok alatt hétköznap 8 órai szentmise csak szerdán lesz. Szerda kivételével hétköznap reggel 7-kor és este 6-kor kezdődnek a szentmisék.

8. Június 20-án, szerdán gyermekek részére KIRÁNDULÁS Tarcalra a 8 m magas Áldó Krisztus-szoborhoz és Szabolcs községbe a földvárhoz. Indulás 8.30-kor a Szent Anna-székesegyház elől. Érkezés: ugyanida kb. 17-re. A kirándulás összköltsége gyerekeknek 1000 Ft/fő. A kirándulásra hideg élelmet, innivalót és esőkabátot hozzanak magukkal. További információ kérhető és jelentkezni lehet sekrestyében vagy a plébánián (536-652).

9. Június 23-án 10:00 órakor pap- és diakónusszentelés lesz székesegyházunkban.

10.A nyári napközis és a bogácsi táborba jelentkezési lap kérhető a sekrestyéből, és olvashatóan kitöltve leadható a sekrestyében vagy a plébániairodán.

11.Emléknapok e héten:

hétfőn – Szt. Barnabásé; szerdán – Páduai Szent Antalé; pénteken — Árpád-házi Boldog Jolán szerzetesnőé lesz.

12. Valamennyi hitéleti programra szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

3 June, 2018 05:48

HIRDETÉSEK ÚRNAPJÁN (JÚN. 3.)

1. Köszönetet mondok mindazoknak, akik segítő hozzáállásukkal tevékenyen kivették a részüket EGYHÁZMEGYÉNK ALAPÍTÁSA 25. ÉVFORDULÓJA megünneplésének szervezéséből és lebonyolításából.

2. Erre az évfordulóra megjelent az ÖRÖM-HÍR különszáma, amely elvihető 400 Ft-os (önköltségi) áron az újságos polcról, valamint egy kiadvány a missziós kereszt debreceni fogadásának emlékére 50 Ft-ért.

3. Ma van az Oltáriszentség ünnepe. A 10 órai szentmise után úrnapi körmenetet tartunk a megszokott útvonalon: a Szent Anna, a Sumen, a Tímár és a Varga utcán. Nem tartunk fél 12-es szentmisét és délutáni szentségimádást.

4. Kedden lesz székesegyházunk felszentelésének 272. évfordulója. E nap főünnep. A 8 órai szentmise után egész napos szentségimádást tartunk. Ennek okával elsőcsütörtökön nem lesz szentségimádás. Lesz szentmise 7-kor, 8-kor, 10-kor és 18-kor. Jártunkban-keltünkben térjünk be szentségimádásra.

5. Pénteken Jézus Szent Szívének főünnepe. 17:30-kor énekeljük a Jézus szíve litániát.

6. Szombaton — a Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Szívének emléknapján — 09-kor kezdjük Egyházközségi Napunkat a Szt. József Kollégium udvarán (a templom szentélye mögött). Hívom és várom a Kedves Testvérek minden generációját! Köszönetet mondok mindazoknak, akik jelentkezésüket már leadták. Jelentkezési szelvény elvihető az újságospolcról, kérhető a sekrestyéből, és olvashatóan kitöltve leadható a sekrestyében és a plébániairodában. A szelvény egyben az ebédjegy.

7. Jún. 17-től a nyári hónapok alatt hétköznap 8 órai szentmise csak szerdán lesz. Szerda kivételével hétköznap reggel 7-kor és este 6-kor kezdődnek a szentmisék.

8. A nyári napközis és a bogácsi táborba jelentkezési lap kérhető a sekrestyéből, és olvashatóan kitöltve leadható a sekrestyében vagy a plébániairodán.

20 May, 2018 05:58

HIRDETÉSEK PÜNKÖSD ÜNNEPÉN (MÁJ. 20.)

1. Ma a 18 órai szentmise után Dezső Dario jótékonysági orgonahangversenyén vehetünk részt.

2. Pünkösdvasárnappal befejeződik a húsvéti időszak és megkezdődik az évközi idő Húsvét utáni része. Holnaptól a Mennynek királyné asszonya húsvéti antifóna helyett újra imádkozzuk az Úr Angyalát naponta 3X.

3. Ferenc pápa rendelkezésére az idei évtől a pünkösdvasárnapra következő hétfőn lesz a Boldogságos Szűz Mária, az Egyház Anyja kötelező emléknap. Szentmise lesz 7, 8, 10 és 18 órakor.

4. Csütörtökön lesz Szűz Mária, Keresztények Segítsége emléknapja.

5. Szombaton Néri Szt. Fülöp áldozópap emléknapja. Ezen a napon SZERETEM AZ EGYHÁZAM mottóval 25 km (oda-vissza) biciklizés Dombostanyára az Árpád-kori templomromhoz. Indulás a székesegyház elől 9:30-kor.

6. Mához egy hétre Szentháromság ünnepe lesz.

7. Minden katolikus háztartásban legyen Debreceni Katolikus Figyelő! Ezzel a mottóval vigyék magukkal az újságos polcról 100 Ft-os (önköltségi) áron egyházközségünk kiadványának legújabb számát. Megtalálható benne az Egyházmegyénk alapításának 25. évfordulójára összeállított ünnepségsorozat, amelyre mindenkit szeretettel hívunk és várunk.

Gondoljunk azokra is, akiknek kedvében járhatunk azzal, ha ők is kézbe vehetik a Figyelő egy példányát. Köszönetet mondok mindazoknak, akik írásaikkal és háttérmunkájukkal kivették részüket e legújabb szám megjelentetéséból.

8. Jún 3-án lesz Úrnapja. A 10 órai szentmise után úrnapi körmenetet tartunk a megszokott útvonalon: a Szent Anna – a Sumen – a Tímár és a Varga utcán. Az oltárokat a szokott helyen állítják fel. A 4 sátor felállításához és díszítéséhez kérek minél több segítséget; a segítők feliratkozhatnak a sekrestyében.

Ezen a napon nem lesz fél 12-es szentmise. Készületként a virágszirom gyűjtését már most kezdjék el a kedves testvérek, és hozzák el.

9. Jún. 9-ére hívom és várom a Kedves Testvérek minden generációját az Egyházközségi Napra, amelyet a Szt. József Kollégium udvarán (a templom szentélye mögött) rendezünk meg. A szervezés megkönnyítése érdekében a jelentkezési szelvény elvihető az újságos polcról, kérhető a sekrestyéből, és olvashatóan kitöltve leadható a sekrestyében és a plébániairodában. A szelvény egyben az ebédjegy. Lesznek programok felnőtteknek és gyerekeknek (ugrálóvár, arcfestés, gyöngyfűzés, stb).

10.Ministránstábor lesz fiúministránsoknak — 8 éves kortól középiskolás korosztállyal bezárólag — július 2-9-ig Kisvárdán. A résztvevők szállása és étkeztetése a Szent László Középiskola kollégiumában lesz. A táboroztatás költsége 15.000,-Ft, amelyből 1/3 terheli a résztvevőt. Jelentkezni lehet nálam június 20-ig.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás