24 March, 2018 14:22

HIRDETÉSEK VIRÁGVASÁRNAP (AZ ÚR SZENVEDÉSÉNEK VASÁRNAPJÁN; MÁRCIUS 25.)

1. Ma

10 órakor kezdődik a hívek magukkal hozott és kezükben tartott vágott virágainak

és a barka megszentelése. Jó idő esetén a templomlépcső előtti téren.

— A fél 12-es szentmise után a ‘Bach Mindenkinek Fesztivál – Debrecen’ elnevezésű zenei program keretein belül dr. Szilágyi Gyula orgonaművész rövid orgonakoncertjén vehetünk részt.

16 órakor barkaszentelés és ökumenikus keresztútjárás. A Fórum előtti barkaszentelés után a Kossuth térről elindul a keresztút. Az útvonala Csonkatemplom – Megyeháza – Szent Anna utca – Csokonai Színház – Városháza – Kossuth tér. Az állomáshelyeken az elmélkedéseket Piros Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész olvassa fel.

— A 18 órai szentmisében megkezdi Szabó József, az Egri Papnevelő spirituálisa a nagyböjti prédikációsorozatot, mely folytatódik Nagyhétfőn és befejeződik Nagykedden. A teljes és minőségi részvétel érdekében a szentmisék előtt már 1 órával több gyóntató fog a hívek rendelkezésére állni szentgyónásuk elvégzéséhez. Ha szükséges, a szentmisék után is lesz gyóntatás.

2. Nagyszerdán a 8-as szentmise után kezdjük a székesegyház húsvéti takarítását és a szentsír előkészítését. Minél többen vegyük ki a részünket ezekből a feladatokból.

3.

A HÚSVÉTI SZENT HÁROM NAP
NAP ÓRA SZERTARTÁS
NAGYCSÜTÖRTÖK 07-08.30

10.00

18.00

19.00

gyóntatás

krizmaszentelési szentmise Nyíregyházán a társ-székesegyházban

püspöki szentmise az utolsó vacsora emlékére

A lábmosás szertartásához várom a férfiak mielőbbi jelentkezését.

Virrasztás. Jeremiás siralmainak éneklése

NAGYPÉNTEK

(szigorú böjt)

07-10

15.00

17.15

18.00

gyóntatás

Irgalmasság rózsafüzére és litániája; szentsír-látogatás

Keresztút

Urunk szenvedésének ünneplése

NAGYSZOMBAT 7 órától

07-10

20.00

Szentsír-látogatásra bármikor betérhetünk a templomba!

gyóntatás

Húsvéti vigília és körmenet a Szent Anna utcán

HÚSVÉTVASÁRNAP A megszokott órákban lesznek a szentmisék.

A reggeli szentmisék végén ételszentelés.

4. HÚSVÉTHÉTFŐN vasárnapi miserendet tartunk.

5. A nagypénteki és nagyszombati SZENTSÍRŐRZÉS egy-egy órájához feliratkozhatnak a sekrestyében.

6. Az Isteni Irgalmasság kilencedet nagypénteken kezdjük és Húsvét 1. hetének (fényeshét) szombatján fejezzük be. Minél többen tartsuk ezt a kilenced-imát. Ha valakinek erről nem lenne ismerete, forduljon bizalommal a lelkiatyák bármelyikéhez.

7. Minden katolikus háztartásból terjedjen az ÖRÖM-HÍR! Ezzel a mottóval vigyék magukkal az újságos polcról 400 Ft-os (önköltségi) áron egyházmegyénk folyóiratának húsvéti számát. Gondoljunk azokra is, akiknek kedvében járhatunk azzal, ha ők is kézbe vehetik az Öröm-Hír legújabb számát.

8. Reménykeltő és életgyarapító szent Húsvétban részesítsen minket, a nagyheti szertartásokba itt bekapcsolódó vendégtestvéreinket és e hirdetés minden kedves olvasóját az értünk megfeszített és feltámadt Úr Jézus Krisztus!

17 March, 2018 17:59

HIRDETÉSEK NAGYBÖJT 5. VASÁRNAPJÁN (MÁRCIUS 18.)

1. Köszönetet mondok mindazoknak, akik a tartósélelmiszer-gyűjtésből kivették a részüket, és a 1356-os adományvonal hívásával segítették a karitász munkáját.

2. Ma — országos gyűjtést tartunk a Szentföld javára; — az esti szentmise után Dr. Kecskés Mónika jótékonysági orgonahangversenyén vehetünk részt.

3. Hétfőn — Szt. József, a Boldogságos Szűz Mária jegyesének főünnepe; —18:30-tól FILMKLUB lesz a Szent József Gimnázium dísztermében (2. emelet). Megnézzük a DÁNIEL KÖNYVE c. filmet (hossza 1 óra 27 perc). A filmnézést beszélgetés követi.

4. Szerdán 10 órától a 7. teremben Idősek Akadémiája. Témája: Mit kezdjünk mindennapjaink konfliktushelyzeteivel?

5. Csütörtökön:— a 8 órai szentmise után Idősek Önsegítő Klubja a 6. teremben; — 16.30 -tól mediációs beszélgetés a 6. teremben.

6. Pénteken a keresztutat családjainkért ajánljuk fel.

7. Szombaton — 10 órától az eslsőáldozásra készülő gyermekek összevont hittanórája a templomban; — 14:45-től pedig locsolóversmondó-verseny a gyermekek, fiúk és lányok számára.

8. Virágvasárnap (az Úr szenvedésének vasárnapja) — a hívek magukkal hozott és kezükben tartott vágott virágainak és a barka megszentelése 10 órakor kezdődik. Gyülekezés jó idő esetén a templomlépcsőn.

— A fél 12-es szentmise után a Bach Mindenkinek Fesztivál – Debrecen keretein belül dr. Szilágyi Gyula orgonaművész rövid orgonakoncertjén vehetünk részt.

16:00-tól barkaszentelés és városi ökumenikus keresztútjárás. A Fórum előtti barkaszentelés után a Kossuth térről elindul a keresztút. Az útvonala Csonka templom – Megyeháza – Szent Anna utca – Csokonai Színház – Városháza – Kossuth tér. Az állomáshelyeken az elmélkedéseket Piros Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész olvassa fel.

— A 18 órai szentmisében megkezdi Szabó József, az Egri Papnevelő spirituálisa (lelki igazgatója), a nagyböjti prédikációsorozatot, mely folytatódik Nagyhétfőn és befejeződik Nagykedden.

A teljes és minőségi részvétel érdekében a szentmisék előtt már 1 órával több gyóntató fog a hívek rendelkezésére állni szentgyónásuk elvégzésében. Ha szükséges, a szentmisék után is lesz gyóntatás. Intenzív lelki haszonnal fog járni, ha a törekszünk elsajátítani a gyóntatásnak ezt az új rendjét.

9. Április 7-én, szombaton, Nyíregyházán: – az Egyházmegyei Lelkipásztori Intézetben férfiak számára lesz lelki nap 9.30-16.00 között; – a Szent Imre Gimnáziumban Egyházmegyei Ministránstalálkozó 08:45-15:30 között. Mindkettőre mielőbbi jelentkezést kér a plébános.

11 March, 2018 19:39

HIRDETÉSEK NAGYBÖJT 4., (LAETARE) VASÁRNAPJÁN (MÁRCIUS 11.)

1. Ma az esti szentmise után az altemplomban a Canto Armonico Énekegyüttes nagyböjti áhítatán vehetünk részt.

2. Kedden lesz Ferenc pápa megválasztásának 5. évfordulója. Imával és a pápai himnusz éneklésével adunk hálát érte és szolgálatáért az örök Pásztornak.

3. Csütörtökön lesz nemzeti ünnepünk. Másnap, pénteken, a keresztutat nemzetünkért ajánljuk fel.

4. Folytatódik a tartósélelmiszer-gyűjtés. Köszönet illeti mindazokat, akik ebből már kivették a részüket. Március 15-ig hozzák el a szentmisékre a tartósélelmiszer-felajánlásukat és adják le a sekrestyében; leadható a plébániairodában is hétköznap 9-17-ig. Ha hívjuk a 1356-os adományvonalat, hívásonként 500 forinttal segítjük a karitász munkáját.

5. Mielőbb jelentsék családjukból, rokonságukból és ismerőseik közül azokat a betegeket és öregeket, akik kérik húsvéti gyóntatásukat és áldoztatásukat, vagy csak lelkipásztori látogatást igényelnek. Nevük és címük leadható a sekrestyében vagy a plébániairodában hétköznap 9-17-ig.

6. Mához egy hétre: — országos gyűjtést tartunk a Szentföld javára; — az esti szentmise után Dr. Kecskés Mónika jótékonysági orgonahangversenyén vehetünk részt.

7. Hétfőn, márc. 19-én, 18:45-től FILMKLUB lesz a Szent József Gimnázium dísztermében (2. emelet). Megnézzük a DÁNIEL KÖNYVE c. filmet (hossza 1 óra 27 perc). A filmnézést beszélgetés követi.

8. Nagyböjti prédikációsorozatot tart templomunkban Ft. Szabó József — az Egri Papnevelő spirituálisa (lelki igazgatója) — Virágvasárnap, Nagyhétfőn és Nagykedden a 18 órai szentmisében.

A teljes és minőségi részvétel érdekében a szentmisék előtt már 1 órával több gyóntató fog a hívek rendelkezésére állni szentgyónásuk elvégzésében. Ha szükséges, a szentmisék után is lesz gyóntatás. Intenzív lelki haszonnal fog járni, ha a törekszünk elsajátítani a gyóntatásnak ezt az új rendjét.

9. Az iskolákban elkezdődött a hit- és erkölcstan órákra való jelentkezések összegyűjtése. Adjuk át minél több szülőnek, hogy a következő tanévtől (2018/2019) római katolikusnak kereszteltgyermekeik számára írásban adott nyilatkozatban kérjék a hit- és erkölcstant az erkölcsoktatás helyett. Ha a nem hívő szülők is ránk bízzák gyermeküket, szeretettel várjuk és fogadjuk őket.

A hit- és erkölcstan tantárgyra ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint az erkölcsoktatásra. A hitoktatás magában foglalja az etika oktatását is, tehát a hittanra járó tanuló többet kap, mint az, aki csak etikaórára jár.

Aki nem választja gyermekének a hit- és erkölcstant a következő tanévre, annak a gyermeke ugyanazt fogja tanulni, amit az előző évben választott, mert tanév közben nincs lehetőség a módosításra.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás