6 April, 2026 08:41

HIRDETÉSEK HÚSVÉTVASÁRNAP (április 5.)

1. Ma kezdetét veszi Húsvét nyolcada, azaz egy héten át kiváltságos módon ünnepeljük Húsvétot. A Húsvét nem egyszerűen egy ünnep a többi között, hanem az ünnepek ünnepe.

2. Köszönetet mondok mindazon testvéreinknek, akik önzetlen többletmunkájukkal és –szolgálatukkal hozzájárultak a húsvétra való felkészülésünkhöz és a Húsvéti Szent Háromnap méltó megünnepléséhez.

3. Mától Pünkösddel bezárólag az Úrangyala ima idején (reggel, délben és este) a Mennynek Királyné Asszonya húsvéti Mária-antifónát énekeljük. Legyen gondunk arra, hogy a szövegét dallamával együtt tanuljuk meg a Hozsanna imakönyvből, és énekeljük vagy imádkozzuk, egyénileg vagy családilag.

4. Folytassuk a nagypénteken megkezdett Isteni Irgalmasság-kilencedet, és Húsvét nyolcadának (fényeshétnek) szombatján fejezzük be!

5. Holnap, húsvéthétfőn vasárnapi miserendet tartunk.

6. Kedden, ápr. 7-én 12:30-tól csatlakozzunk minél többen a közös imádsághoz a békéért a hajdúszoboszlói repülőtéren. Az imádkozás az EWTN Katolikus Televízió szervezésében valósul meg. 50 perces szentségimádáson vehetünk részt, amelynek végén ünnepélyes áldásban részesülnek a jelenlévők.

7. Szintén kedden 18 órától folytatódik a filmklub a Varga utca 3. szám alatti Kateketikai Központban. Szentek és boldogok életéről szóló filmeket mutatunk be. Megnézzük a Szent Polycarp élete című filmet. Polycarp (kb. 69–155) tanítványa volt Szent János apostolnak és tanítómestere Szent Iréneusz (115-150 között – 202/203) püspöknek és vértanúnak. A 2. század Kis-Ázsia legjelentősebb egyházi személyisége és több, mit 50 évig Szmirna püspöke volt. A filmvetítést beszélgetés követi a látottakról.

8. A következő vasárnap (ápr. 12-én) ünnepeljük az Isteni Irgalmasság vasárnapját. Ezen a napon teljes búcsú nyerhető a szokásos feltételekkel. 15 órakor, az irgalmasság órájában imádkozzuk el otthon vagy egy templomban az Isteni Irgalmasság rózsafüzérét.

9. Adjuk át minél több szülőnek, hogy a 2026/2027-es tanévtől római katolikusnak keresztelt gyermekeik számára írásban adott nyilatkozatban kérjék a hit- és erkölcstant az állami iskolákban és a 6 osztályos gimnázium 7-8. osztályában az etika tantárgy helyett. Ezzel a kérésükkel biztosítják számukra a vallásos nevelés komoly lehetőségét, ami már az óvodákban megkezdődhet. Ha a szülők ránk bízzák nem katolikusnak keresztelt vagy kereszteletlen gyermeküket, szeretettel fogadjuk őket a római katolikus hit- és erkölcstan órán.

10. Életújító és kegyelemgyarapító szent húsvétban részesítse e hirdetés minden Kedves Hallgatóját és Olvasóját az értünk megfeszített és feltámadt Jézus Krisztus! Alleluja! Alleluja!

Vírusmentes.www.avast.com

28 March, 2026 21:06

HIRDETÉSEK VIRÁGVASÁRNAP (március 29.)

1. Az egy hete megtartott perselygyűjtés a Szentföld javára 669 575,- Ft-ot eredményezett. Mindenkinek köszönöm perselyadományát.

2. Ma 15 órakor kezdődik a barkaosztás és emlékezés Jézus jeruzsálemi bevonulására a református Nagytemplom előtt. A keresztutat a Nagytemplomban imádkozzuk.

3. Ma, nagyhétfőn és nagykedden az esti szentmisében lesz a nagyheti szentbeszédsorozat, templomunkban, amelyet dr. Novák István, mezőkövesdi plébános, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem általános rektorhelyettese fog tartani.

A szentmisék előtt már 1 órával több gyóntató fog a hívek rendelkezésére állni szentgyónásuk elvégzésében. Ha szükséges, a szentmisék után is lesz gyóntatás.

4. A húsvéti szent háromnap liturgikus rendje:

NAP ÓRA SZERTARTÁS
NAGYCSÜTÖRTÖKÖN 10.00

18.00

19.20

krizmaszentelési szentmise Nyíregyházán a társ-székesegyházban

püspöki szentmise az utolsó vacsora emlékére

búcsúbeszéd olvasása, virrasztás

NAGYPÉNTEKEN

(szigorú böjt)

15.00

17.15

18.00

Irgalmasság rózsafüzére és litániája; szentsírlátogatás

Keresztút

Urunk szenvedésének ünneplése

NAGYSZOMBATON 07-től

20.00

szentsírlátogatásra betérhetünk templomunkba

Húsvéti vigília és feltámadási körmenet a Szent Anna utcán

HÚSVÉTVASÁRNAP A megszokott órákban lesznek a szentmisék.

A délelőtti szentmisék végén tartunk ételszentelést.

5. A húsvéti szent háromnapon a gyóntatási ügyeletet rendje olvasható egyházközségünk honlapján és a hirdetőn.

Minden szentmise előtt fél órával kezdődik a gyóntatás.
Húsvét előtt székesegyházunkbana következő időpontokban lesz gyóntatási ügyelet:
nagycsütörtök 06:30-08:30; 17:00-18:00
nagypéntek 07:00-10:00; 17:00-18:00
nagyszombat 07:00-10:00; 18:30-20:00

6. Nagypénteken szigorú böjtöt tartunk, azaz háromszor étkezünk, egyszer lakunk jól és nem eszünk húst. A hústilalom 14 év felett, a szigorú böjt 18-60 éves kor között kötelezi azokat a katolikusokat, akiknek betegségük okán nincs étrendi korlátozás.

7. Az Isteni Irgalmasság kilencedet nagypénteken kezdjük 15 órától és Húsvét 1. hetének (fényes hétnek) szombatján fejezzük be. Minél többen tartsuk ezt a kilencedet!

8. A szentsírt a Szent Antal-szobornál fogjuk felállítani. A nagypénteki és nagyszombati SZENTSÍRŐRZÉS egy-egy órájához feliratkozhatnak a Kedves Testvérek a sekrestyében.

Vírusmentes.www.avast.com

27 March, 2026 16:22

HIRDETÉSEK NAGYBÖJT 5. VASÁRNAPJÁN (március 22.)

— magyar népegyházi elnevezéssel Feketevasárnap —

1. Ma országos gyűjtést tartunk a Szentföld javára.

2. Szerdán lesz Urunk születése hírüladásának (népegyházi elnevezéssel Gyümölcsoltó Boldogasszonynak) főünnepe. 7, 8 és 18 órakor vehetünk részt szentmisén.

3. A következő vasárnap lesz Virágvasárnap, az Úr szenvedésének vasárnapja.

A 10 órai szentmisére a gyülekezés – jó idő esetén – a templomunk előtti térségen lesz. Megszenteljük a hívek magukkal hozott és kezükben tartott vágott virágait.

15 órakor kezdődik a városi keresztút ökumenikus részvétellel. Az elején barkaszentelésen vehetünk részt a Nagytemplom előtt. Utána imádkozzuk a keresztűt 6 állomását a Nagytemplomban.

4. Virágvasárnap, nagyhétfőn és nagykedden az esti szentmisében lesz a nagyböjti szentbeszédsorozat templomunkban, amelyet dr. Novák István, mezőkövesdi plébános, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem általános rektorhelyettese fog tartani.

A szentmisék előtt már 1 órával több gyóntató fog a hívek rendelkezésére állni szentgyónásuk elvégzésében. Ha szükséges, a szentmisék után is lesz gyóntatás.

5. Köszönetet mondok mindazoknak, akik bekapcsolódtak a tartósélelmiszer-gyűjtésbe. Ha hívjuk a 1356-os adományvonalat, hívásonként 500 forinttal segítjük a karitász munkáját.

6. Április 18-án, szombaton 10 órától énekversenyt tartunk a gyerekeknek óvodás kortól a 12. osztályosokkal bezárólag a Szent József Gimnázium dísztermében. A versenyre egyénileg, vagy 2-3 fős csoportban lehet jelentkezni. Minden egyéni indulótól és csoporttól egy Jézusról szóló ének előadását kérjük. Mától április 1-ig lehet jelentkezni a hitoktatóknál, vagy az alábbi űrlapon:

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSeMHjo2iC-qu0vSMpxl9LUFVrWCZ4CskTWyRPShgfoRrRusMw/viewform?usp=publish-editor

7. Adjuk át minél több szülőnek, hogy a 2026/2027-es tanévtől római katolikusnak kereszteltgyermekeik számára írásban adott nyilatkozatban kérjék a hit- és erkölcstant az állami iskolákban és a 6 osztályos gimnázium 7-8. osztályában az etika tantárgy helyett.

Ezzel a kérésükkel biztosítják számukra a vallásos nevelés komoly lehetőségét, ami már az óvodákban megkezdődhet. Ha a szülők ránk bízzák nem katolikusnak keresztelt vagy kereszteletlen gyermeküket, szeretettel fogadjuk őket a római katolikus hit- és erkölcstan órán.

Vírusmentes.www.avast.com

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás