17 December, 2017 10:17

SZENT ANNA FŐPLÉBÁNIA HIRDETÉSEI
ADVENT 3. – GAUDETE – VASÁRNAPJÁN (DEC. 17.)

1. Ma

— 17 órakor a városi adventi koszorú 3. gyertyájának meggyújtása a Kossuth téren.

— 19 órakor dr. Szilágyi Gyula orgonaművész jótékonysági hangversenye orgonánk regiszterbővítésére. Műsora a hirdetőn olvasható.

2. Hétfőn, dec. 18-án, 08:45-től kezdjük a székesegyház karácsonyi nagytakarítását és a karácsonyfa-állítást. A karácsonyfa-állításból és templomunk ünnepi díszítéséből minél többen vegyük ki a részünket. Mindenki munkája – még időkorlátozásnak alávetetten is – igen értékes!

3. Kedden, dec. 19.,

— 18 órától a Kölcsey Központban Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi, Kocsis Fülöp görög katolikus érsek-metropolita és Fekete Károly református püspök élménybeszámolója a genfi ökumenikus zarándoklatukról.

— 19 órától a Szent József Kollégium karácsonyi koncertje templomunkban. Műsoruk a hirdetőn olvasható.

— A bibliaórák januárban folytatódnak.

4. Pénteken, dec. 22-én 18.45 órakor a Magyar Virtuózok Kamarazenekar adventi koncertje székesegyházunkban. A komolyzene örökzöldjei csendülnek fel. Aki szeretne jutányos belépőjegyet, iratkozzon fel a sekrestyében vagy az irodában.

5. Advent hérköznapjain a 8 órai szentmise előtt tartjuk a Szállást keres a Szent Család áhítatot.

6. Templomba járni többé már nem tudó betegek és öregek lelkipásztori látogatása adventben: mielőbb jelentsék családjukból, rokonságukból és ismerőseik közül azokat a betegeket és öregeket, akik kérik karácsonyi szentgyóntatásukat és szentáldoztatásukat, vagy csak lelkipásztori látogatást igényelnek.

7. Az Önkéntes Beteglátogatók gyógyító üzeneteket gyűjtenek kórházi betegeknek. A jól olvashatóan megírt üzenetek bedobhatók a Szent Antal szobor mellett található dobozba.

8. Aki templomunk őrzését a hétköznapok valamelyikén vagy vasárnap délutánonként néhány órában önkéntesen ellátná, jelentkezzen a plébánosnál.

9. Minden katolikus háztartásból terjedjen az ÖRÖM-HÍR! Ezzel a mottóval vigyék magukkal az újságos polcról 400 Ft-os (önköltségi) áron egyházmegyénk folyóiratának legújabb számát. Gondoljunk azokra is, akiknek kedvében járhatunk azzal, ha ők is kézbe vehetik az Öröm-Hír egy példányát.

10. Dec. 24-én 15.30-kor hittanos gyermekeink karácsonyi pásztorjátéka. Utána 16 órakor Urunk születésének vigíliai szentmiséje.

11. Karácsony 1. és 2. napján vasárnapi miserendet tartunk.

12. Karácsony 1 napján 10 órai szentmise után fülöpi betlehemes székesegyházunkban felnőttek előadásában.

SZENT ANNA FŐPLÉBÁNIA HIRDETÉSEI ADVENT 2. VASÁRNAPJÁN (DEC. 10.)

1. Ma 17 órakor a városi adventi koszorú 2. gyertyájának meggyújtása a Kossuth téren.

2. Dec. 16-ig gyűjtünk jó állapotban lévő, használt játékokat, mesekönyveket, téli ruhát és tartós élelmiszert. Az adományok leadhatók a plébánián. Mindebből a helyi karitászcsoport ajándékcsomagot ad nagycsaládosoknak, egyedül maradt időseknek, fogyatékkal élő társainknak és hajléktalan embereknek.

A 1356-os adományvonalon egy hívással 500 forinttal támogathatják a Katolikus Karitász adventi akcióját.

3. Advent hétköznapjain 6 órakor kezdjük a roráte-szentmiséket. Ezeken a szentmiséken felolvasásra és ministrációra hívom és várom a felnőtteket, valamint az iskolás fiúkat és lányokat.7 órakor nem tartunk szentmisét.

A hajnali szentmisék előtt 5.30-tól a szentmise kezdéséig, majd a szentmise után járulhatnak a kedves testvérek a bűnbocsánat szentségéhez a szentmisén való egyre gyümölcsözőbb részvétel érdekében.

4. Csütörtökön, dec. 14-én

— 16:00-tól A Szent József Gimnázium dísztermében lesz Palánki Ferenc püspök Az élet a szeretetben teljes c. interjúkötetének bemutatója.

5. Pénteken, dec. 15-én az esti szentmise után

— akolitusaink továbbképző köre a 6. hittanteremben és

— Fiatal Felnőttek Klubjába hívom a 18-35 év közötti egyedülállókat és jegyeseket a 7. hittanterembe. Találkozzunk beszélgetésre, imára és filmnézésrel

6. Szombatonn, dec. 16-án, 16.00 órától lesz az Apoiió moziban az Ignác c. (Ignacio de Loyola) – fülöp-szigeteki—spanyol akciófilm vetítése (118 perc). Házigazda a Szent Anna székesegyházi főplébánia. A filmvetítés után beszélgetés lesz a látottakról.

7. Vasárnap, december 17-én, a 11:30 órai szentmisében az ének-zenei szolgálatot a székesegyház családos kórusa, a Dalárda látja el.

8. Templomba járni többé már nem tudó betegek és öregek lelkipásztori látogatása adventben: mielőbb jelentsék családjukból, rokonságukból és ismerőseik közül azokat a betegeket és öregeket, akik kérik karácsonyi szentgyóntatásukat és szentáldoztatásukat, vagy csak lelkipásztori látogatást igényelnek.

9. Az Önkéntes Betegiátogatók gyógyító üzeneteket gyűjtenek kórházi betegeknek. A jól olvashatóan megírt üzenetek bedobhatok a Szent Antal szobor mellett található dobozba.

10. Aki templomunk őrzését a hétköznapok valamelyikén vagy vasárnap délutánonként néhány órában önkéntesen ellátná, jelentkezzen a plébánosnál.

11. Minden katolikus háztartásban legyen Debreceni Katolikus Figyelő! Ezzel a mottóval vigyék magukkal az újságos polcról 100 Ft-os (önköltségi áron) áron egyházközségünk kiadványának legújabb számát. A Figyelő gyermekek számára összeállított rovatában — Kisfigyelő — adventi naptár elkészítésére alkalmas elemeket és fejtörőt találhatunk. A kiadványban megismerkedhetünk a Szent Anna-székesegyház urnatemetőjének 2017. nov. 17-től érvényes szabályzatával. Gondoljunk azokra is, akiknek kedvében járhatunk azzal, ha ők is kézbe vehetik a Figyelő egy példányát.

12. Liturgikus emléknapok e héten: szerdán Szt. Lúcia szűz és vértanú, csütörtökön Keresztes Szt. János áldozópap és egyháztanító emléknapja.

2 December, 2017 17:36

1. Ma 17 órakor a városi adventi koszorú 1. gyertyájának meggyújtása 4 püspök (Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi, Fabiny Tamás evangélikus, Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek- metropolita és Fekete Károly református) részvételével a Kossuth téren.

2. Mától, advent 1. vasárnapjától dec. 16-ig gyűjtünk jó állapotban lévő, használt játékokat, mesekönyveket, téli ruhát és tartós élelmiszereket. Az adományok leadhatók a plébánián. Mindebből a helyi karitászcsoport ajándékcsomagot ad nagycsaládosoknak, egyedül maradt időseknek, fogyatékkal élő társainknak és hajléktalan embereknek.

A 1356-os adományvonalon egy hívással 500 forinttal támogathatják a Katolikus Karitász adventi akcióját.

3. Az Önkéntes Beteglátogatók gyógyító üzeneteket gyűjtenek kórházi betegeknek. A jól olvashatóan megírt üzenetek bedobhatók a Szent Antal szobor mellett található dobozba.

4. Hétfőtől, dec. 4-től advent hétköznapjain 6 órakor kezdjük a roráte-szentmiséket. 7 órakor nem tartunk szentmisét. Ezeken a szentmiséken felolvasásra és ministrációra hívom és várom a felnőtteket, valamint az iskolás fiúkat és lányokat.

A hajnali szentmisék előtt 5.30-tól a szentmise kezdéséig, majd a szentmise után járulhatnak a kedves testvérek a bűnbocsánat szentségéhez a szentmisén való egyre gyümölcsözőbb részvétel érdekében.

5. Kedden, dec. 5-én 16:30-tólhitoktatói megbeszélést tartunk a 6. hittanteremben.

6. Szerdán, dec. 6-án a 8 órai szentmisét követően az egész nap folyamán szentségimádásra térhetnek be a Kedves Testvérek.

7. Szombaton, dec. 9-én

— Nyíregyházán az Egyházmegyei Lelkipásztori Intézetben (Kossuth tér 4.) 10 órától XI. Egyházmegyei Szavalóverseny. Jelentkezési határidő: november 27. Nevezni három korosztálynak (óvodások, 1-2., 3-4. és 5-8. osztályosok) lehet vagy egy adventi vagy karácsonyi vagy húsvéti vagy bibliai témájú verssel.

— Nálunk a Szt. József Ált. Isk. tornatermében 15 órakor Mikulás-gyermekdélután. Szeretettel várom a gyermekeket, barátaikat és szüleiket. Tornacipőt a résztvevők hozzanak magukkal. Jelentkezni lehet dec. 5-ig a hitoktatóknál, a sekrestyében vagy a plébánián.

8. Templomba járni többé már nem tudó betegek és öregek lelkipásztori látogatása adventben: mielőbb jelentsék családjukból, rokonságukból és ismerőseik közül azokat a betegeket és öregeket, akik kérik karácsonyi szentgyóntatásukat és szentáldoztatásukat, vagy csak lelkipásztori látogatást igényelnek.

9. Aki templomunk őrzését a hétköznapok valamelyikén vagy vasárnap délutánonként néhány órában önkéntesen ellátná, jelentkezzen a plébánosnál.

10. Minden katolikus háztartásban legyen Debreceni Katolikus Figyelő! Ezzel a mottóval vigyék magukkal az újságos polcról 100 Ft-os (önköltségi áron) áron egyházközségünk kiadványának legújabb számát. Gondoljunk azokra is, akiknek kedvében járhatunk a kiadvány egy példányával.

Köszönet illeti mindazokat, akik írásaikkal és háttérmunkájukkal kivették részüket a legújabb szám összeállításából.

11. Ünnepek e héten: csütörtökön Szt. Ambrus püspök és egyháztanító ünnepe; pénteken a Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának főünnepe.

12. Dec. 16-án, szombat 16.00 órától az Apolló moziban Ignác (Ignacio de Loyola) – fülöp-szigeteki–spanyol akciófilm, 118 perc, 2016 (12). Házigazda a Szent Anna székesegyházi főplébánia. A filmvetítés után beszélgetés lesz a látottakról.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás