28 November, 2021 07:20

HIRDETÉSEK ADVENT 1. VASÁRNAPJÁN (nov. 28.)

1. „Egy Tányér Szeretet” mottóval két hete főztek a székesegyházunkba járó fiatal katolikus vállalkozók, és 4 helyszínen 225 adag egytálételt osztottak ki nehéz helyzetben lévő embereknek. Köszönetet mondok nekik és plébániánk híveinek, akik süteménnyel hozzájárultak az ebédeltetéshez.

2. Az egy hete megtartott Karitász-gyűjtés 318 ezer Ft-ot eredményezett. Mindenkinek köszönöm nagylelkű perselyadományát.

3. Ma 17 órakor lesz a városi adventi koszorú 1. gyertyájának meggyújtása a református Nagytemplom mögötti emlékkertben. Beszédet mond Palánki Ferenc rk. püspök, Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita, Püski Lajos, a Tiszántúli Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője és Dr. Papp László polgármester. Minden vasárnap online élőben is lehet követni a gyertyagyújtást Debrecen Facebook oldalán és a Debrecen Televízióban.

4. Holnaptól advent hétköznapjain 6 órakor kezdjük a roráte-szentmiséket. A szentmise végeztével énekeljük az Úrangyalát. Ezeken és a többi szentmisén felolvasásra és ministrációra hívom és várom a felnőtteket, az iskolás fiúkat és lányokat. A felolvasáshoz feliratkozhatnak a sekrestyében. 7 órakor nem tartunk szentmisét.

5. Elsőcsütörtökön a 8 órától egész napos szentségimádás lesz 18 óráig. 17 órától kezdődik az imaóra papi hivatásokért.

6. Elsőpénteken, a Jézus Szíve-tisztelet napján, meglátogatjuk betegeinket, akik otthonukban akarják szentgyónásukat és –áldozásukat elvégezni. 17:30-kor énekeljük a Jézus szíve litániát.

7. Szombaton 15 órától mézessütésre, játékdélutánra és Mikulásra hívjuk gyermekeinket. Mindez a keresztfolyosóról nyíló hittantermekben lesz.

8. Mához egy hétre, vasárnap 19 órától Tabajdi Ádám orgonaművész előadásában hallhatjuk Olivier Messiaen: Az Úr Születése (La Nativité du Seigneur) című híres művet, amelyet dr. karasszon Dezső ismertet.

9. Ünnepek e héten: kedden Szt. András apostol ünnepe és pénteken Xavéri Szt. Ferenc áldozópap emléknapja.

10. Minden katolikus háztartásban legyen Debreceni Katolikus Figyelő! Ezzel a mottóval vigyék magukkal az újságospolcról 100 Ft-os áron egyházközségünk kiadványának adventre megjelent legújabb számát.

11. A városi Karitatív Testület összefogásban az önkormányzattal, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyével, a Hajdúdorogi Főegyházmegyével és a Tiszántúli Református Egyházkerülettel december 23-ig tartó adventi adománygyűjtésre hív. Az idén is elsősorban tartós élelmiszert, tisztálkodási- és tisztítószert, valamint a kisgyermekes családokra gondolva édességet gyűjtenek. Az adományok leadhatók a sekrestyében vagy a plébániairodán. Az összegyűjtött szeretet-tasakokat Palánki Ferenc püspök atya fogja átadni a szervezőknek. Csatlakozzunk minél többen ehhez az adománygyűjtéshez!

12. Mária és Márta elnevezéssel találkozási lehetőséget kínálunk azoknak az egyedülálló nőknek és asszonyoknak (édesanyáknak és nagymamáknak), akik szívesen járnának imakörbe kéthetente. Minden alkalom Szentírás-olvasással és rövid elmélkedéssel kezdődik. A programot közösen alakítjuk, melynek során lehetőség lenne őszintén megnyilatkozni, másokat érdeklődve meghallgatni, formálódni, és ezek által együtt haladni, hiszen küldetésük van. Az első találkozó december 7-én, kedden lesz 16:30-tól az 5-ös teremben. Nagyon várom az érintett korcsoportot!

20 November, 2021 13:20

Hirdetések Krisztus, a Mindenség Királya főünnepén(november 21.)

1. Ma országos gyűjtést tartunk a Karitász javára.

15 órától a 7. teremben lesz a karácsonyi pásztorjáték szereposztása, amelyre szeretettel hívjuk gyermekeinket és fiataljainkat. Jöjjenek el minél többen.

17:30-kor énekeljük a Jézus Szíve litániát az „Úr Jézus, az emberi nem Megváltója, tekints ránk” kezdetű felajánló imával. Teljes búcsút nyerhetünk a szokott feltételekkel és ennek az imának áhítatos és nyilvános elimádkozásával. Az ima megtalálható a Hozsanna imakönyvben.

2. Szombaton 14.30-tól szemlélődő erdei gyalogtúrára hívjuk minden korosztálybeli Testvérünket a Nagyerdőre. Gyülekező 14.15-től a köztemető 3-as kapuja előtt.

Az előesti szentmisével megkezdjük az új egyházi évet. A szentmise elején tartjuk az adventi gyertyagyújtást. Adventben minden hétköznap rorate szentmisén vehetünk részt reggel 6 órától.

3. Liturgikus emléknapok e héten: hétfőn Szent Cecília szűz és vértanú, kedden Szent I. Kelemen pápa és vértanú, szerdán Dung-Lac Szent András áldozópap és vértanútársai és csütörtökön Alexandriai Szent Katalin szűz és vértanú emléknapja.

4. Dec. 11-én az Adventi Filmes Délutánok keretében 15 órától megnézzük. Magyar Passió c. filmet az Apolló Mozi Kertész Mihály termében. A filmnézést pódiumbeszélgetés követi a látottakról. A belépés díjtalan. Jelentkezni lehet feliratkozással a sekrestyében vagy a plébániairodán, ill. elektronikus regisztrálással az alábbi linken:

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSfqtxSSUxajV716br6MG5hSbtD7o-zOo4AU9ONN4fDNSrLwqw/viewform

Mentes a vírusoktól. www.avast.com

13 November, 2021 16:28

HIRDETÉSEK AZ ÉVKÖZI 33. VASÁRNAP (november 14.)

1. Ma ünnepeljük a Szegények Világnapját.

2. Kedden 18 órától folytatódik a FILMKLUB a Szent József Gimnázium dísztermében (2. emelet). Megnézzük A mennyország gyermekei c. palesztin filmet. Utána beszélgetést tartunk látottakról.

3. Szerdán 9 órától folytatódik az Idősek Akadémiája a 7. teremben. Hívom az időseket, hogy velük egykorúak derűs társaságában töltsenek néhány tartalmas délelőtti órát.

4. Pénteken Árpád-házi Szt. Erzsébet ünnepét tartjuk. 18:45-től az 5. teremben az akolitusokkal és a férfikör résztvevőivel tartunk szinódusi megbeszélését, amelyre, szeretettel várom őket, hogy együtt gondolkodjunk egyházunk küldetésének teljesítéséről. Hívom a csoporthoz csatlakozni akaró férfiakat!

5. Szombaton

„EGY TÁNYÉR SZERETET” mottóval fiatal katolikus vállalkozók egy

csoportja fog főzni rászorulóknak és hajléktalanoknak templomunk udvarán. 11:30-tól lesz az ebédosztás, ehhez süteménnyel bárki hozzájárulhat.

— 17–18 óra között hálaadó szentségimádást tartunk a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusért. Székesegyházunk a regisztrált helyszínek között található. Otthoni imával is be lehet kapcsolódni a szentségimádásba.

— 18 órai szentmisében lesz az idén kerek évfordulós házaspárok hálaadása. Tekintettel a járványügyi helyzetre most nem hívjuk őket agapéra, hanem a szentmise után rövid énekes műsorral is fogjuk köszönteni őket.

6. Vasárnap Krisztus, a Mindenség Királya főünnepén országos gyűjtést tartunk a Karitász javára. 15 órától a 7. teremben lesz a karácsonyi pásztorjáték szereposztása, amelyre szeretettel hívjuk gyermekeinket és fiataljainkat. Jöjjenek el minél többen.

7. Dec. 11-én az Adventi Filmes Délutánok keretében 15 órától megnézzük. Magyar Passió c. filmet az Apolló Mozi Kertész Mihály termében. A filmnézést pódiumbeszélgetés követi a látottakról. A belépés díjtalan.

Mától lehet jelentkezni feliratkozással a sekrestyében vagy a plébániairodán, ill. elektronikus regisztrálással az alábbi linken:

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSfqtxSSUxajV716br6MG5hSbtD7o-zOo4AU9ONN4fDNSrLwqw/viewform

Mentes a vírusoktól. www.avast.com

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás