24 December, 2017 23:12

1. December 24-én, advent IV. vasárnapján délelőtt vasárnapi miserendet tartunk. 15.30-kor hittanos gyermekeink karácsonyi pásztorjátékot adnak elő. 16 órakor kezdődik Urunk születésének vigíliai (előesti) szentmiséje.

17 órától 23 óráig templomunk ZÁRVA LESZ. 23 órakor nyitjuk ki a székesegyházat. Az éjféli szentmise kezdéséig énekes-zenés áhítaton vehetünk részt.

2. December 25-én, hétfőn, URUNK SZÜLETÉSÉNEK FŐÜNNEPÉN, karácsony első napján éjfélkor (00:00) kezdődik a püspöki szentmise; vasárnapi miserendet tartunk. A 10 órai szentmise után felnőttek adnak elő fülöpi betlehemest.

Akik az éjféli szentmisén áldoznak, azok karácsony 1. napján, egy másik szentmisén is áldozhatnak.

Karácsony egész napi perselygyűjtését a papnevelés céljaira továbbítjuk. Mindannyiunk felelőssége a papi utánpótlásról gondoskodni és azt segíteni. Érezzük át annak fontosságát, hogy jól képzett papjai legyenek egyházmegyénknek! Most az imádság mellett anyagi támogatást is kérünk.

3. December 26-án, karácsony második napján, Szent István első vértanú ünnepén vasárnapi miserendet tartunk.

4. Hálásan köszönöm mindazok áldozatos munkáját, akik

— kivették részüket templomunk karácsonyi takarításából, a betlehem- és karácsonyfaállításból,

— és bekapcsolódtak a téli ruha- és tartósélelmiszer-gyűjtésbe. Mindebből a plébánia Karitász-csoportja 325 ajándékcsomagot osztott ki.

5. E héten: szerdán Szt. János apostol és evangélista, csütörtökön Aprószentek, vasárnap a Szent Család – Jézus, Mária és József – ünnepe.

6. Szent Család vasárnapján (dec. 31-én) a családok megáldása lesz a délelőtti szentmisék után. A 18 órai püspöki szentmisében tartjuk az év végi hálaadást.

7. 2018. jan. 1-jén Szűz Mária, Isten Anyja főünnepén vasárnapi miserendet tartunk.

8. Minden katolikus háztartásból terjedjen az ÖRÖM-HÍR! Ezzel a mottóval vigyék magukkal az újságos polcról 400 Ft-os (önköltségi) áron egyházmegyénk folyóiratának legújabb számát. Gondoljunk azokra is, akiknek kedvében járhatunk azzal, ha ők is kézbe vehetik az Öröm-Hír egy példányát.

9. A sok bajtól, feszültségtől és békétlenségtől megterhelt életünkben gyógyító hatása van annak, ha ismét rájövünk ennek az egykoron betlehemi éjszakán elhangzott örömhírnek az ízére: „MA SZÜLETETT NEKTEK AZ ÜDVÖZÍTŐ, AZ ÚR KRISZTUS.”

Minden hozzánk tartozó és idelátogató Kedves Testvérünknek lélekemelő, SZENT KARÁCSONYBAN legyen része!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás