31 August, 2024 20:07

HIRDETÉSEK AZ ÉVKÖZI 21. VASÁRNAP (aug. 25.)

1. Szerdán a Szent László-templomban a 18 órakor kezdődő szentmisében adnak hálát azért, hogy Debrecenben 30 éve alakult meg a Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közössége. A szentmise után beszélgetésre és agapéra várják az édesanyákat.

2. Pénteken 17 órától szalonnasütésre hívjuk hittanos gyermekeinket a plébániaudvarra. Gyülekező fél 5-től. A Karitász felőli (Sumen utcai) bejáratot használják. A résztvevők nyársat, üdítőt és zöldségfélét hozzanak magukkal. Mielőbb jelentkezzenek a hitoktatóknál!

3. Szombaton reggel 8:30-kor folytatjuk a keresztfolyosó fölötti emeleti rész takarítását. Ehhez kérem a Kedves Testvérek segítségét, amelyet előre is köszönök.

4. A következő vasárnap, szept. 1-én tartjuk a teremtésvédelem világnapját. Környezettudatos életmódunkkal enyhítsük az ökológiai válság előidézte károkat!

5. Liturgikus emléknapok e héten: kedden lesz Szt. Mónikának, szerdán Szent Ágoston püspöknek és egyháztanítónak, végül csütörtökön Keresztelő Szt. János vértanúságának emléknapja.

6. Szeptembertől felkészítést indítunk elsőáldozásra és bérmálkozásra. Elsőáldozásra már jelentkezhetnek az idén harmadik osztályba menő gyermekek, és azok, akik felsőbb osztályba járnak, de elsőáldozók még nem voltak. A bérmálkozásra már fogadjuk a hetedik osztályba menők jelentkezését és azokét akik felsőbb osztályba járnak, de még nem bérmálkoztak.

7. Azokat a felnőtteket is hívom a szeptembertől induló felkészítőre, akik szeretnének megkeresztelkedni, vagy megkereszteltek, de a többi szentségben még nem részesültek, vagy katolizálni akarnak.

Jelentkezési lap ezekre a felkészítőkre kérhető a plébániairodán.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás