27 April, 2025 06:24

HIRDETÉSEK HÚSVÉT 2. VASÁRNAP, FEHÉRVASÁRNAP,

AZ ISTENI IRGALMASSÁG VASÁRNAPJÁN (ÁPR. 27.)

1. Ma teljes búcsú nyerhető a szokásos feltételekkel. Székesegyházunkban 15 órakor, az irgalmasság órájában imádkozzuk az Isteni Irgalmasság rózsafüzérét; ha nem tudunk eljönni, akkor otthon imádkozzuk el.

2. A csütörtöktől ránk köszöntő májusban a szentmisék előtt énekeljük/imádkozzuk a lorétói litániát a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére.

3. Szombaton lesz 9 órától a bérmálkozásra és 10 órától az elsőáldozásra készülők összevont hittanórája a templomban. Jöjjenek a jelöltek!

4. Mához egy hétre a fél 9-es szentmisén lesz az édesanyák köszöntése.

5. Május 9-én (pénteken) 19 órától lesz a Kölcsey Központban az egyházmegyei katolikus bál. A Püspöki Hivatalban igényelhetők belépők 15 ezer Ft-ért, ami a svédasztalos vacsorát is magában foglalja. A bálra asztalt lehet foglalni. Ha valaki szeretne tombolafelajánlást tenni, akkor keresse Kovács István igazgató urat (kovacs.istvan). Érezzük magunkénak a bált, és vegyünk rajta részt minél többen!

6. Május 11-én 15 órakor kezdődik a városi Rózsafüzér-társulatok májusi találkozója a Szent László Plébánia Nagytermében, amelyre hívnak szeretettel.

7. Május 24-én, szombaton Egyházmegyei Gyermeknap lesz Nagykálló–Harangodon 3-8. osztályos gyermekek számára. A részvételi díj 2000 Ft. A gyermeknapra az autóbusz 8 órakor indul székesegyházunk elől. Mielőbb jelentkezzenek a lelkiatyáknál vagy a hitoktatóknál.

8. Nyári napközis tábort tartunk a plébánián június 23-tól 27-ig az általános iskolásoknak. Holnaptól fogadjuk a jelentkezéseket a plébániairodán vagy a hitoktatóknál 8000 Ft előleg befizetésével.

9. Liturgikus emléknapok e héten: kedden Sziénai Szt. Katalin szűz és egyháztanító, Európa társvédőszentjének ünnepe; csütörtökön Munkás Szent József és pénteken Szt. Atanáz püspök és egyháztanító emléknapja, végül szombaton Szt. Fülöp és Szt. Jakab apostolok ünnepe.

10. A személyi jövedelemadó bevallásának időszakában az 1%-os rendelkezésekre hívjuk fel a Kedves Testvérek figyelmét. A technikai számra vonatkozó előző évi rendelkezés (0011 – Magyar Katolikus Egyház) visszavonásig érvényben van, a második 1%-ról viszont minden évben újra kell nyilatkoznunk. Akiknek családi adókedvezmény miatt nincs fizetendő adójuk, azok is nyilatkozatot tehetnek az 1%-ról egyházunk javára. A támogatás szétosztásakor ugyanis figyelembe veszik a nyilatkozattevők létszámát.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás