15 June, 2025 08:43

HIRDETÉSEK SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJÁN (június 15.)

1. Minden katolikus háztartásban legyen Debreceni Katolikus Figyelő! Ezzel a mottóval elvihető egyházközségünk legújabb kiadványa az újságospolcról 200 Ft-ért. Gondoljunk azokra is, akiknek kedvében járhatunk azzal, ha ők is kézbe vehetik a Figyelő egy példányát.

2. Kedden 18 órától folytatódik a filmklub a Varga utca 3. szám alatti Kateketikai Központban. Megnézzük a 2020-ban készített Fátima című amerikai filmet. A történelmi eseményeken alapuló filmdráma három fiatal pásztorgyermek látomásairól számol be.

3. Szombaton lesz Gonzága Szt. Alajos szerzetes emléknapja.

4. A következő vasárnap köszönt ránk Úrnapja. A 10 órai szentmise után úrnapi körmenetet tartunk a megszokott útvonalon. A fél 12-es szentmise elmarad.

Úrnapján teljes búcsút nyerhet az a hívő, aki az úrnapi körmeneten áhítattal vesz részt.

Az úrnapi körmenet sorrendbe állított énekeit megjelentettük egy füzetben, amely 100 Ft-ért elvihető az újságospolcról. Egyik előnye, hogy jól kezelhető a körmeneten, és így megkönnyíti az éneklést.

A virágszirom gyűjtését folytassák a Kedves Testvérek, és adják le a sekrestyében. Egy-egy úrnapi sátor felállításához és díszítéséhez szükséges a segítség. Aki szívesen jönne úrnapi sátrat díszíteni, feliratkozhat a sekrestyében.

5. Úrnapján 19 órától Tabajdi Ádám orgonaművész koncertjén vehetünk részt.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás