12 July, 2020 06:21

HIRDETÉSEK AZ ÉVKÖZI 15. VASÁRNAP (JÚL. 12.)

1. Ma az esti szentmise után (19 órától) Mészáros Zsolt Máté, a budapest-herminamezői Szentlélek-templom orgonaművésze ad jótékonysági hangversenyt templomunkban.

2. Szerdán lesz Szent Bonaventura püspök és egyháztanító, csütörtökönKármel-hegyi Boldogasszony és szombaton Szent Hedvig királynő emléknapja.

3. Székesegyházunk búcsújára készülvén Szent Anna-kilencedet kezdünk pénteken, júl. 17-én, a 07 órai szentmise után.

Júl. 25-én a 18 órai szentmisében lesz a betegek szentségének felvétele. Buzdítom idős és beteg Testvéreinket, hogy e szentség felvételével erősítsék kötődésüket Jézus Krisztushoz. A szentség gyümölcsöző felvételének feltétele a szentgyónás és szentáldozás, amely láthatóan kifejezi teljes közösségünket Jézus Krisztussal.

A szentmise után a KODÁLY KÓRUS DEBRECEN kamaraformációja koncertjén vehetünk részt, amelyen elhangzanak Mária-himnuszok régen és ma.

Vasárnap, júl. 26-án a 10 órai szentmisében tartjuk székesegyházunk búcsúját. Szentbeszédet mond Hajdu Ferenc székesfehérvári általános helynök, érd-újvárosi plébános. Bővebb információ a búcsúról olvasható a hirdetőn.

4. Gyalogos zarándoklatra hívjuk a 13-30 év közötti fiataljainkat július 24-26. között. A zarándoklat Levelekről indul Máriapócsra. A résztvevőknek szállás és étkezés biztosított. A részvételi díj 5.000 Ft, amelyet érkezéskor a helyszínen kell befizetni. Jelentkezési határidő 2020. július 19. A járványügyi helyzet miatt kizárólag a 13-30 éves korosztály jelentkezését fogadjuk el!

5. A koronavírus okozta járványügyi helyzet miatt az idén nem tartjuk meg egyházmegyénk búcsúját július utolsó vasárnapján a szokott módon. Viszont a búcsú napján, július 26-án 11-órakor püspök atya szentmisét mutat be a kegytemplom udvarán található hátsó oltárnál. A búcsúi szentmisét élőben is követhetjük egyházmegyénk Facebook oldalán.

6. Megjelent a 15 éve útjára indított ÖRÖM-HÍR képes magazin egyházmegyénk híreivel. Elvihető 400 Ft-os (önköltségi) áron az újságospolcról. Vigyük haza és olvassuk, hogy minél több család értesüljön egyházunk életéről.

7. A Kedves Testvérek perselyadományaikat távozáskor helyezhetik a kosarakba a kijáratnál. Távozni a szentmiséről csak a 2 mellékajtón lehet.

Mentes a vírusoktól. www.avast.com

4 July, 2020 20:52

HIRDETÉSEK AZ ÉVKÖZI 14. VASÁRNAP (JÚL. 5.)

1. Ma — elsővasárnap lévén — szentségimádást tartunk 15 és 18 óra között.

2. Szombaton Szent Benedek apát, Európa fővédőszentjének ünnepét üljük.

3. Mához egy hétre az esti szentmise után (19 órától) Mészáros Zsolt Máté budapesti orgonaművész ad jótékonysági hangversenyt templomunkban.

4. Megjelent a 15 éve útjára indított ÖRÖM-HÍR képes magazin egyházmegyénk híreivel. Elvihető 400 Ft-os (önköltségi) áron az újságospolcról. Vigyük haza és olvassuk, hogy minél több család értesüljön egyházunk életéről.

5. Nyári Tábort tartunk gyermekeinknek július 20-tól 24-ig Nyírszőlősön (Nyíregyháza mellett). Részvételi díj: személyenként 11 000 Ft. Csütörtökön, júl. 9-én, lesz megbeszélés a szülőkkel a 7. teremben az esti szentmise után.

6. A perselyadományokat távozáskor helyezhetik a kosarakba a kijáratnál.

7. Távozni a szentmiséről csak a 2 mellékajtón lehet.

Mentes a vírusoktól. www.avast.com

28 June, 2020 08:14

HIRDETÉSEK AZ ÉVKÖZI 13. VASÁRNAP (JÚN. 28.)

1. Ma befejeződik a vasárnapi 11:30-kor kezdődő szentmise közvetítése a Debrecen Televízióban. A televíziós stábot illesse köszönet a szentmise-közvetítésért (március 22-től) vasárnapról vasárnapra.

2. Liturgikus emléknapok e héten: holnap üljük Szent Péter és Pál apostolok főünnepét; csütörtökön Sarlós Boldogasszony (az ünnep tárgya Szűz Mária látogatása Erzsébetnél), pénteken pedigSzent Tamás apostol ünnepe lesz.

3. Elsőcsütörtökön a 7 órai szentmise után szentségimádáson vehetünk részt 18 óráig. Minél többen térjünk be szentségimádásra! Egy-egy szentségimádási óra megtartására ketten-hárman összefogva feliratkozhatnak a sekrestyében. 17-kor kezdjük a szentségimádási órát papi hivatásokért.

4. Elsőpénteken, a Jézus Szíve-tisztelet napján, folytatjuk a nagykilencedet (9 egymást követő elsőpéntek megtartása), és meglátogatjuk betegeinket, akik otthonukban akarják szentgyónásukat és –áldozásukat elvégezni. 17:30-kor énekeljük a Jézus szíve litániát.

5. Gyalogos zarándoklatra hívjuk a 13-30 év közötti fiataljainkat július 24-26. között. A zarándoklat Levelekről indul Máriapócsra. A résztvevőknek szállás és étkezés biztosított. A részvételi díj 5.000 Ft, amelyet érkezéskor a helyszínen kell befizetni. Jelentkezési határidő 2020. július 19. A járványügyi helyzet miatt kizárólag a 13-30 éves korosztály jelentkezését fogadjuk el!

6. A perselyadományokat távozáskor helyezzék a kosarakba a kijáratnál, kerülve a csoportosulást. Banki átutalással is eljuttathatják perselyadományukat vagy más célú támogatásukat.

7. Távozni a szentmiséről csak a 2 mellékajtón lehet.

Mentes a vírusoktól. www.avast.com

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás