2 December, 2017 17:36

1. Ma 17 órakor a városi adventi koszorú 1. gyertyájának meggyújtása 4 püspök (Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi, Fabiny Tamás evangélikus, Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek- metropolita és Fekete Károly református) részvételével a Kossuth téren.

2. Mától, advent 1. vasárnapjától dec. 16-ig gyűjtünk jó állapotban lévő, használt játékokat, mesekönyveket, téli ruhát és tartós élelmiszereket. Az adományok leadhatók a plébánián. Mindebből a helyi karitászcsoport ajándékcsomagot ad nagycsaládosoknak, egyedül maradt időseknek, fogyatékkal élő társainknak és hajléktalan embereknek.

A 1356-os adományvonalon egy hívással 500 forinttal támogathatják a Katolikus Karitász adventi akcióját.

3. Az Önkéntes Beteglátogatók gyógyító üzeneteket gyűjtenek kórházi betegeknek. A jól olvashatóan megírt üzenetek bedobhatók a Szent Antal szobor mellett található dobozba.

4. Hétfőtől, dec. 4-től advent hétköznapjain 6 órakor kezdjük a roráte-szentmiséket. 7 órakor nem tartunk szentmisét. Ezeken a szentmiséken felolvasásra és ministrációra hívom és várom a felnőtteket, valamint az iskolás fiúkat és lányokat.

A hajnali szentmisék előtt 5.30-tól a szentmise kezdéséig, majd a szentmise után járulhatnak a kedves testvérek a bűnbocsánat szentségéhez a szentmisén való egyre gyümölcsözőbb részvétel érdekében.

5. Kedden, dec. 5-én 16:30-tólhitoktatói megbeszélést tartunk a 6. hittanteremben.

6. Szerdán, dec. 6-án a 8 órai szentmisét követően az egész nap folyamán szentségimádásra térhetnek be a Kedves Testvérek.

7. Szombaton, dec. 9-én

— Nyíregyházán az Egyházmegyei Lelkipásztori Intézetben (Kossuth tér 4.) 10 órától XI. Egyházmegyei Szavalóverseny. Jelentkezési határidő: november 27. Nevezni három korosztálynak (óvodások, 1-2., 3-4. és 5-8. osztályosok) lehet vagy egy adventi vagy karácsonyi vagy húsvéti vagy bibliai témájú verssel.

— Nálunk a Szt. József Ált. Isk. tornatermében 15 órakor Mikulás-gyermekdélután. Szeretettel várom a gyermekeket, barátaikat és szüleiket. Tornacipőt a résztvevők hozzanak magukkal. Jelentkezni lehet dec. 5-ig a hitoktatóknál, a sekrestyében vagy a plébánián.

8. Templomba járni többé már nem tudó betegek és öregek lelkipásztori látogatása adventben: mielőbb jelentsék családjukból, rokonságukból és ismerőseik közül azokat a betegeket és öregeket, akik kérik karácsonyi szentgyóntatásukat és szentáldoztatásukat, vagy csak lelkipásztori látogatást igényelnek.

9. Aki templomunk őrzését a hétköznapok valamelyikén vagy vasárnap délutánonként néhány órában önkéntesen ellátná, jelentkezzen a plébánosnál.

10. Minden katolikus háztartásban legyen Debreceni Katolikus Figyelő! Ezzel a mottóval vigyék magukkal az újságos polcról 100 Ft-os (önköltségi áron) áron egyházközségünk kiadványának legújabb számát. Gondoljunk azokra is, akiknek kedvében járhatunk a kiadvány egy példányával.

Köszönet illeti mindazokat, akik írásaikkal és háttérmunkájukkal kivették részüket a legújabb szám összeállításából.

11. Ünnepek e héten: csütörtökön Szt. Ambrus püspök és egyháztanító ünnepe; pénteken a Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának főünnepe.

12. Dec. 16-án, szombat 16.00 órától az Apolló moziban Ignác (Ignacio de Loyola) – fülöp-szigeteki–spanyol akciófilm, 118 perc, 2016 (12). Házigazda a Szent Anna székesegyházi főplébánia. A filmvetítés után beszélgetés lesz a látottakról.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás