2 October, 2021 20:23

HIRDETÉSEK AZ ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP (október 3.)

1. Október 1-én Rómában diakónussá szentelték Tóth László akolitust, plébániánk gyakornokát.

2. Ma, elsővasárnap, 15 órától szentségimádásra térhetünk be 18 óráig.

3. Kedden 18 órától kezdetét veszi a FILMKLUB a Szent József Gimnázium dísztermében (2. emelet). Megnézzük a Ferenc, a nép pápája című olasz-argentin film 2. részét.Utána beszélgetést tartunk látottakról.

4. Elsőcsütörtökön a 7 órai szentmise után szentségimádásra térhetünk be az egész nap folyamán este fél 6-ig. Egy-egy szentségimádási óra megtartására ketten-hárman összefogva feliratkozhatnak a sekrestyében. 17-kor kezdjük a szentségimádási órát papi hivatásokért.

5. Pénteken 16.30-tól kezdjük a rózsafüzér-imádkozást a gyermekekkel a templomban. Erre szeretettel hívom őket testvéreikkel és szüleikkel együtt.

6. Szombaton szüretre hívom és várom hittanos gyermekeinket, fiataljainkat, testvéreiket és szüleiket Pallagra a Mezőgazdaságtudományi Kar Tangazdaságának szőlőjébe. Ott lesz a gyülekező fél 10-től. A biciklisek 9-kor indulnak a székesegyház elől.

A szervezés és ebédeltetés megkönnyítése érdekében mától lehet jelentkezni a szüretre feliratkozással legkésőbb október 8-ig a hitoktatóknál, a sekrestyében vagy a plébániairodán. A résztvevők kést vagy metszőollót hozzanak magukkal.

7. Vasárnap a homokkerti Magyarok Nagyasszonya-kápolna búcsúi szentmiséje 16:30-kor kezdődik.

8. Minden katolikus háztartásban éljék az ÖRÖM-HÍRT! Ezzel a mottóval elvihető az újságos polcról 400 Ft-os (önköltségi) áron egyházmegyénk kiadványának legújabb számát. Gondoljunk azokra is, akiknek kedvükben járhatunk azzal, ha ők is kézbe vehetik az Öröm-Hír legújabb számát.

9. Liturgikus ünnepek és emléknapok e héten: hétfőn Assisi Szt. Ferenc emléknapja, csütörtökön Rózsafüzér Királynője emléknap és pénteken Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya főünnepe.

10. Októberben reggel 07.30-kor és az esti szentmisék előtt 17.30-tól imádkozzuk a rózsafüzért. Egy-egy nap esti rózsafüzér-imádkozásának vezetésére kérem a Kedves Testvérek feliratkozását a sekrestyében. Minden nap egy valaki, vagy 2-3-an, vagy akár egy család is lehet a rózsafüzér elimádkozásának felelős vezetője.

Mentes a vírusoktól. www.avast.com

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás