6 November, 2022 06:24

HIRDETÉSEINK AZ ÉVKÖZI 32. VASÁRNAP (november 6.)

1. Ma, elsővasárnap, 15 órától szentségimádásra térhetünk be 18 óráig.

2. Szombaton, november 12-én, délután fél 3 órától Szent Márton napi kézműves délutánra hívjuk gyermekeinket a hittantermekbe. Lesz játék és uzsonna. Jelentkezni lehet november 10-ig a hitoktatóknál vagy a plébániairodán, vagy a sekrestyében.

3. Liturgikus emléknapok és ünnepek e héten: szerdán a lateráni bazilika felszentelésének ünnepe, csütörtökön Nagy Szent Leó pápa és egyháztanító, pénteken Tours-i Szt. Márton püspök és szombaton Szt. Jozafát püspök és vértanú emléknapja lesz. Mához egy hétre ünnepeljük a Szegények Világnapját.

4. Újra gyóntatunk a gyóntatószékekben. Gyónás alatt a gyónónak és gyóntatónak szájmaszk viselése szükséges.

5. Köszönetet mondok azon kedves testvéreknek, akik erre az évre már befizették az önkéntes egyházfenntartói hozzájárulásukat. Ezzel kifejezték, hogy magukénak érzik egyházközségünket, és ilyen formában is törődnek vele.

Ha valaki bizonytalankodna, hogy hozzájárulását már befizette-e vagy még nem, kérésére, utána tudunk nézni a pontosan vezetett nyilvántartásunkban.

Egyben emlékeztetek arra, hogy egyházi hozzájárulásukat befizethetik átutalással, az újságospolcról elvihető sárga csekken, vagy személyesen a plébánián, ill. a sekrestyében.

Az egyházi hozzájárulás alsó mértéke egyházmegyénkben jövedelemarányos: az éves jövedelem 0,5%-a, melynek befizetése minden jövedelemmel rendelkező felnőtt lelkiismereti kötelessége.

Az önkéntes egyházfenntartói hozzájárulás az egyházközség működésének anyagi alapját biztosítja.

30 October, 2022 09:09

HIRDETÉSEINK AZ ÉVKÖZI 31. VASÁRNAP (október 30.)

1. Kedden Mindenszentek főünnepén szentmisén vehetünk részt 7, fél 9, 10 és 18 órakor. A fél 12-es szentmise elmarad.

A köztemető 2. sz. ravatalozója előtt 15.30-kor kezdődik a szentmise. Az esti szentmise előtt 17.30-tól énekeljük a Mindenszentek-litániát. Az esti szentmiséhez kapcsolódó lucernáriumot nem az altemplomban fogjuk végezni, hanem itt.

Aki Mindenszentekkor a temetőt áhítatos lélekkel látogatja, és imádkozik a megholtakért, egész novemberben mindennap teljes búcsút nyerhet a tisztítótűzben szenvedőkért a szükséges feltételekkel: szentgyónás, szentáldozás és imádság (egy Miatyánk és Üdvözlégy) a Szentatya szándékára.

Az év többi napján részleges búcsút lehet nyerni a temető imádságos lelkületű látogatásakor.

2. Szerdán, halottak napján, szentmise lesz templomunkban 7, 8 és 18 órakor. Az esti püspöki szentmisét nem az altemplomban tartjuk, hanem itt.

3. Elsőcsütörtökön egész napos szentségimádás lesz 18 óráig. 17 órától kezdődik az imaóra papi hivatásokért.

4. Elsőpénteken, a Jézus Szíve-tisztelet napján, meglátogatjuk betegeinket, akik otthonukban akarják szentgyónásukat és –áldozásukat elvégezni. 17:30-kor énekeljük a Jézus szíve litániát.

5. Liturgikus emléknapok és ünnepek e héten: pénteken Borromeo Szt. Károly püspök emléknapja és szombaton Szent Imre herceg ünnepe.

6. Holnaptól újra fogunk gyóntatni a gyóntatószékekben. Gyónás alatt a gyónónak és gyóntatónak szájmaszk viselése szükséges.

28 October, 2022 19:49

HIRDETÉSEINK AZ ÉVKÖZI 30. VASÁRNAP (október 23.)

1. Ma a 18 órai szentmisén énekelni fog a Dalárda.

2. Szombaton 14.30-tól szemlélődő erdei gyalogtúrára hívjuk minden korosztálybeli Testvérünket a Nagyerdőre. Gyülekező 14.15-től a köztemető 3-as kapujánál.

3. A következő vasárnap, okt. 30-án, kezdetét veszi a téli időszámítás. Ne felejtsük el óráinkat már szombaton (1 órával) visszaállítani!

4. Liturgikus ünnepek és emléknapok e héten: kedden Szent Mór püspök emléknapja és pénteken Szt. Simon és Szt. Júdás Tádé apostolok ünnepe.

5. Már most hirdetjük, hogy november 1-jén, Mindenszentek főünnepén szentmisén vehetünk részt 7, fél 9, 10 és 18 órakor. A fél 12-es szentmise elmarad.

A köztemető 2. sz. ravatalozója előtt 15.30-kor kezdődik a szentmise. Az esti szentmise előtt 17.30-tól énekeljük a Mindenszentek-litániát. Az esti szentmiséhez kapcsolódó lucernáriumot nem az altemplomban fogjuk végezni, hanem itt.

Aki Mindenszentekkor a temetőt áhítatos lélekkel látogatja, és imádkozik a megholtakért, egész novemberben mindennap teljes búcsút nyerhet a tisztítótűzben szenvedőkért a szükséges feltételekkel: szentgyónás, szentáldozás és imádság (egy Miatyánk és Üdvözlégy) a Szentatya szándékára.

Az év többi napján részleges búcsút lehet nyerni a temető imádságos lelkületű látogatásakor.

6. November 19-én, szombaton este 6 órától tartjuk az idén 5-10-15-20-25-50 vagy ennél több éve szentségi házasságban élő házaspárok hálaadó szentmiséjét. Kérem ezeknek a házaspároknak a jelentkezését akár a sekrestyében, akár a plébániairodán.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás