28 October, 2017 21:59

SZENT ANNA FŐPLÉBÁNIA
HIRDETÉSEI AZ ÉVKÖZI 30. VASÁRNAP, OKT. 29.

1. Októberben minden este 1/4 6-tól imádkozzuk a rózsafüzért. Minél többen kapcsolódjunk be ebbe a közös imádkozásba.

2. A SZERETEK RÓZSAFÜZÉRT IMÁDKOZNI témájú rajzpályázat eredményhirdetése ma a 8:30-as szentmisén lesz/volt. A pályaművek közül a legtöbb szavazatot kapott alkotás készítője: Gyarmati Rita 4. c oszt. tanuló a Svetits Katolikus Általános Iskolából különdíjban részesül/t.

3. E héten iskolásaink őszi szünete, ezért a pénteki hittanórák elmaradnak. Bibliaóra sem lesz kedden.

4. Szerdán, nov. 1-jén, Mindenszentek parancsolt ünnepe. 15.30-kor püspöki szentmise lesz a köztemető 2. sz. ravatalozója előtt.

Aki Mindenszentekkor a temetőt áhítatos lélekkel látogatja, és legalább lélekben imádkozik a meghaltakért, nov. 1-8-ig mindennap teljes búcsút nyerhet. Feltételek: gyónás, áldozás és imádság a a Szentatya szándékára. Az év többi napján részleges búcsút lehet nyerni a temető meglátogatásakor.

5. Csütörtökön Halottak napja. Szentségimádásra térhetnek be a kedves Testvérek az egész nap folyamán.

– 8 órai szentmise után önsegítő klubba hívom és várom idős híveinket, akik vágyakoznak arra, hogy velük egykorú emberek derűs társaságában töltsenek el néhány tartalmas délelőtti órát. Jelenlétükre számítok feltétlenül.

– 15 órakor szentmise a Vágóhíd útcai temetőkápolnában.

– 18 órakor püspöki szentmise az altemplomban.

Aki halottak napján a temetőt áhítatos lélekkel látogatja, és legalább lélekben imádkozik a megholtakért, november 1-8-ig minden nap teljes búcsút nyerhet. Feltételek: szentgyónás, szentáldozás és imádság a Szentatya szándékára. Ezen felül szükséges, hogy az illető egyáltalán ne vonzódjék semmi bűnhöz, még a bocsánatos bűnhöz se.

Akik halottak napján (vagyis az azt megelőző nap delétől a halottak napját követő éjfélig) meglátogatnak egy templomot vagy kápolnát, teljes búcsút nyerhetnek a szokott feltételekkel. A látogatáskor egy Miatyánkot és egy Hiszekegyet kell imádkozni. Ez a búcsú elnyerhető a megelőző vagy következő vasárnapon és Mindenszentekkor.

6. Új élet Krisztusban elnevezésű kurzus indul a Szent László Plébánián (Debrecen, Füredi u. 6.) november 3-án, pénteken 17.00-kor; befejezés: november 5., vasárnap 16.00. A kurzus helyieknek bejárós. Jelentkezni a titkarsag oldalon leírtaknak megfelelően lehet.

7. Szombaton, nov. 4-én a Cursillo-mozgalom székesegyházunkban tartja az országos ULTREYÁT, amelyre hívnak és várnak mindenkit. Programja a hirdetőn olvasható.

8. Vasárnap 15 órátol Fiatal Családosok Vasárnapi Köre a Szt. József Gimnázium földszinti 21/22. termében.

9. Nov. 18-án 19:00-tól Szt. Erzsébet-batyusbál a Szt. József Gimnázum tornatermében. Mindenki — gyerek, fiatal és idős — jöjjön el, és legyen részese a báli mulatozásnak! Gondoskodjunk becsomagolt tombolatárgyak felajánlásáról, amelyek leadhatók a plébánián vagy a sekrestyében!

Belépőjegy felnőtteknek 2 000, diákoknak (diákigazolvánnyal) 1 500 Ft-ért váltható hétfőtől a plébániairodában. 14 éves korig a belépés ingyenes. Támogatójegy (belépésre nem jogosít) vásárlásával támogatható a bál, azok részéről, akik nem vesznek részt rajta.

10. A katolikus sajtó kiadványai megrendelhetők 2018-ra a sekrestyében. Jól olvasható nevet és darabszámot kell írni a megfelelő oszlopba.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás