1 May, 2020 15:40

RENDKÍVÜLI HIRDETÉSEK 2020. MÁJUS 1-JÉN

Kedves Hívek!

Hangos örömmel tájékoztatom Mindannyiukat a liturgikus és hiteléti korlátozások részleges feloldásáról 2020. május 04-én, hétfőtől. E naptól újra híveink részvételével ünnepelhetjük a szentmisét.

Annak érdekében, hogy a járvány idején felelősségteljesen bekapcsolódhassunk a templomi közösség liturgiájába, kérek mindenkit a megkövetelt egészségügyi távolság, a szükséges higiénés előírások és a következő iránymutatások leggondosabb betartására.

1. Székesegyházunkat nyitva tartjuk hétköznap 6.30 és 19 óra, vasárnap 6.30 és 13 óra, majd 15 és 19 óra között. A szenteltvíztartók használatát mellőzük továbbra is.

2. Székesegyházunk miserendje hétköznap: 7 és 18 óra, szerdán és pénteken még 8 órakor is. Vasárnap: 7, 8.30, 10, 11.30, 16.30 és 18 óra.

3. Beteg és idős híveinket arra kérem, hogy önmaguk és mások védelmében még ne jöjjenek templomi közösségbe. Ők továbbra is a TV- és online közvetítéseken keresztül vegyenek részt szentmisén, és végezzenek lelki szentáldozást. Otthonuk legyen még templomuk.

4. Egy-egy szentmise résztvevőinek létszáma nem haladhatja meg a 130 főt. Ha elérjük ezt a maximális létszámot, akkor már nem engedhetünk be senkit.

5. A gondjainkra bízottakért érzett felelősségtől vezérelve kérem ki-ki az adott korcsoporthoz tartozása szerint vegyen részt a szentmisén az alábbi beosztás szerint:

SZENTMISE KORCSOPORT
7 óra a 60 év fölöttiek

és velük jövő kísérőik családjukból

8.30 óra
10 óra a 60 év alatti korosztály
11.30 óra
16.30 óra a 60 év fölöttiek

és velük jövő kísérőik

családjukból

18 óra a 60 év alatti korosztály

6. A szentmise egész idején minden résztvevő köteles:

— érkezéskor csak a főbejáratot, távozáskor pedig a 2 mellékajtót használni (a kiírás szerint);

— a szájat és orrot eltakaró védőmaszkot viselni (a miséző papot és a kántort kivéve);

— templomba érkezéskor kézfertőtlenítésre vagy a magával hozott, vagy a templom bejáratánál kihelyezett fertőtlenítőszer használatával;

— egymástól 1,5-2m távolságban a helyrevezető segítők iránymutatásával úgy elhelyezkedni, hogy csak minden második padban vagy széksorban max. 3 fő foglalhat helyet, kivéve az egy háztartásban élő családtagok (ők ülhetnek egymás mellett). Most nincs lehetőség szabad helyválasztásra vagy –cserére.

— A szentmiséken továbbra is el kell hagyni a békeköszöntést kézfogással.

— A nyelvre és a két szín alatti áldoztatás továbbra sem engedélyezett.

— A kézbe áldoztatás rendje: Az áldoztatás megkezdése előtt kézfertőtlenítést végez a miséző pap, ill. az áldoztatásban segítő akolitus.

A hívek soronként állnak fel, egymástól 1,5-2m távolságot tartanak és védőmaszkban járulnak szentáldozáshoz középen, a két padtömb között. Mindkét kezüket — amennyire hosszan csak lehet — nyújtsák előre (ugyanígy tegyen az áldoztató pap, ill. akolitus), majd tegyenek néhány lépést oldalra, igazítsák a szájmaszkot az álluk alá és így vegyék magukhoz az Oltáriszentséget. Utána visszaigazított szájmaszkkal a padokat megkerülve menjenek vissza a helyükre.

— A perselyadományokat távozáskor helyezzék a kosarakba a kijáratnál kerülve a csoportosulást. Banki átutalással is eljuttathatják perselyadományukat vagy máscélú támogatásukat.

— A távozás a szentmiséről az áldozás rendjének megfelelően sorban történik csak a 2 mellékajtón, egymástól 1,5-2m távolságban és kerülve a csoportosulást,

7. Egyházmegyénkben a korábban megadott felmentés a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól továbbra is érvényben marad főleg a magas járványkockázati korosztályba tartozó hívek védelmében.

8. Tekintettel a fennálló járványügyi helyzetre továbbra is érvényben marad az általános feloldozás gyakorlata. A fülgyónásra vonatkozóan pedig kérem, hogy a hívek gyóntatása még ne történjen gyóntatószékben. A gyóntatószék helyett a 7. és az 5. termet használhatjuk szentgyónásunk elvégzésére. Minden szentmise előtt egy fél órával kezdődik a gyóntatás, és tart addig, amíg szükségeltetik.

9. Gyermekkeresztelés tartható a megkövetelt egészségügyi távolság és a szükséges higiénés előírások leggondosabb követésével.

10. Az elsőáldozás megtartását a járvány megszűnése utáni időszakra tervezzük.

11. Az esketés végezhető a szentmisékre vonatkozó előírások betartásával.

12. Halálveszélyben a betegellátás tekintetében mindenben követjük az állami járványügyi előírásokat. Elsőpénteki betegeinket egyelőre még nem látogatjuk meg.

13. A temetést egyszerű formában és röviden végezzük a sírnál, a ravatalozó mellőzésével.

14. Pappal vagy pap nélkül vezetett minden templomi közösségi imádságon (rózsafüzér, litánia és szentségimádás) részt vehetnek híveink a megkövetelt egészségügyi távolság és a szükséges higiénés előírások leggondosabb betartásával.

15. Gyermeki bizalommal és teljes reménységgel esedezzünk továbbra is az élő Istenhez egyéni és közösségi imáinkban a járvány megszűnéséért és minden érintettjéért, és híveinket is bátorítsuk erre.

Tevékeny és találékony testvéri gondossággal gyakoroljuk továbbra is a nagylelkűség erényét és figyeljünk egymásra, de főleg segítségre szoruló, beteg és idős testvéreinkre!

Nyomatékosan kérem a hozzánk tartozó Kedves Híveket, hogy a lehető legszélesebb körben hívjuk fel hittestvéreink figyelmét ezekre a változásokra.

Köszönöm mindenkinek az eddigi helytállását, a járvány leküzdése érdekében kifejtett erőfeszítéseit és a hívek megértését ebben a nehéz helyzetben, de kegyelmi időben.

A mielőbbi boldog viszontlátásunk reményében köszöntök Mindenkit szeretettel.

Debrecen, 2020. május 1.

Krakomperger Zoltán

plébános

Mentes a vírusoktól. www.avast.com

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás