6 March, 2021 18:19

HIRDETÉSEK NAGYBÖJT 3. VASÁRNAPJÁN (március 7.)

1. Az egy hete megtartott gyűjtés a katolikus iskolák javára 280.220, Ft-ot eredményezett. Hálásan köszönöm nagylelkű perselyadományukat.

2. Ma, elsővasárnap, 15 órától csendes szentségimádásra térhetünk be templomunkba 18 óráig.

3. Pénteken tartjuk a 24 ÓRA AZ ÚRÉRT elnevezésű áhítatot, amelyet Ferenc pápa az Irgalmasság Szentévében hirdetett meg. Ennek programja: 08.45–15.00 csendes szentségimádás, 15.00-tól az isteni irgalmasság rózsafüzére, majd 16 óráig a Szent József Gimnázium tanárainak imaórája, 16–17-ig a Boldogasszony Iskolanővérek imaórája, 17:15-től keresztút, 18.00 szentmise, 18.45-től fél 8-ig a férfiak imaórája. Az isteni irgalmasság rózsafüzére után kezdődik a gyóntatás az 5. és 6. hittanteremben.

Kérem, hogy a 08.45–15.00-ig tartó szentségimádás egy-egy órájának megtartására iratkozzanak fel a sekrestyében található lapra. Egy-egy órát ketten vagy akár többen is vállalhatnak.

4. Szombaton megemlékezünk Ferenc pápa megválasztásának 8. évfordulójáról. Szent Péter utódának szolgálatát kísérjük imádságunkkal! A napi szentmisék végén a pápai himnusz éneklésével adunk hálát érte és szolgálatáért a lelkek örök Pásztorának.

Fél 10-től tartjuk az elsőáldozásra készülő gyermekek összevont hittanóráját a templomban.

5. Mához egy hétre ünnepeljük nagyböjt 4. vasárnapját, a LAETARE-VASÁRNAPOT.

6. Mielőbb jelentsék családjukból, rokonságukból és ismerőseik közül azokat a betegeket és öregeket, akik kérik húsvéti gyóntatásukat és áldoztatásukat, vagy csak lelkipásztori látogatást igényelnek. Nevük és címük leadható a sekrestyében vagy a plébániairodán hétköznap 9-17-ig.

7. A koronavírus-járvány újabb fellángolása miatt meghirdetett veszélyhelyzetben székesegyházunkat továbbra is nyitva tartjuk, és szentmisén, valamint egyéb templomi szertartáson részt vehetnek a Kedves Hívek.

A fertőzés terjedésének elkerülése érdekében azonban kérem, hogy betegen vagy a vírusfertőzés tüneteivel senki ne jöjjön szentmisére, és ne vegyen részt egyéb templomi szertartáson. Ezzel nem követnek el bűnt! Az online és a közszolgálati televízióban elérhető miseközvetítésbe áhítatos lélekkel kapcsolódjanak be, és végezzenek lelki szentáldozást.

Templomba érkezéskor mindenki számára kötelező a kézfertőtlenítés, és a szentmisék és szertartások egész idején a szájat és orrot eltakaró védőmaszk viselése és egymástól 1,5–2 méter szociális távolság megtartása.

Gyóntatószékben nem gyóntathatunk. A szentgyónás végezhető a szentély mögötti folyosón az 5. és a 6. teremben. Minden szentmise előtt egy fél órával kezdődik a gyóntatás.

Mentes a vírusoktól. www.avast.com

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás