5 March, 2022 17:01

HIRDETÉSEK NAGYBÖJT 1. VASÁRNAPJÁN (március 6.)

1. A múlt vasárnapi perselygyűjtés a katolikus iskolák javára 392 725 Ft-ot eredményezett. Köszönöm a Kedves Testvérek perselyadományát.

2. Maminden szentmise után a hamvazás szentelményében részesülhetnek azok, akiknek erre nem volt módjuk hamvazószerdán.

Elsővasárnap lévén, ma 15 órától csendes szentségimádásra térhetünk be templomunkba 18 óráig.

3. A nagyböjti bibliaórákat (márc. 7., 14., 21., 28. és április 4.) Jézus bűnbocsátó gyakorlata tanulmányozásának szenteljük az evangéliumi iratok beszámolói szerint.

4. Nagyböjtben péntekenként 1715 órától imádkozzuk a keresztutat. Minél többen vegyünk részt rajta, és elmélkedjünk Krisztus Urunk szenvedéséről.

5. A Debreceni Katolikus Figyelő nagyböjtre megjelent száma elvihető az újságos polcról 100 Ft-os áron. Gondoljunk azokra is, akiknek kedvében járhatunk azzal, ha ők is kézbe vehetik a Figyelő egy példányát.

Köszönetet mondok mindazoknak, akik írásaikkal és háttérmunkájukkal kivették részüket e legújabb szám megjelentetéséből.

6. Március 7-től Palánki Ferenc püspök atya feloldja a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében járványügyi korlátozásokat. Ennek értelmében templomainkban és a hitéleti összejöveteleken már nem kötelező a védőmaszk viselése és a liturgikus korlátozások betartása. Akik azonban Corona-vírussal fertőzöttek, ne vegyenek részt templomi imaalkalmakon. Ebben az esetben rájuk is, mint minden más betegre, érvényes a felmentés a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól.

7. Március 19-én, szombaton lelkinapon vehetnek részt a férfiak Nyíregyházán a társszékesegyházban. A lelkinap előadója Süveges Gergő újságíró, televíziós műsorvezető lesz. Kérem a férfiakat, ragadják meg ezt az alkalmat, és legyenek résztvevői a lelkinapnak, amely hatékonyan fogja segíteni nagyböjti elmélyülésüket.

A lelkinapon való részvétel ingyenes. Jelentkezni lehet legkésőbb március 13-ig a sekrestyében vagy a plébániairodán.

8. Az Ukrajnát súlytó háború szenvedőinek segíthetünk vagy a 1356-os adományvonal hívásával (egy hívás 500 Ft támogatást jelent), vagy online adományozással a Karitász honlapján: www.karitasz.hu, vagy átutalással a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász bankszámlájára „Ukrajnai háború” megnevezéssel – CIB Bank 11100702-18792069-36000001.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás