25 November, 2023 21:28

HIRDETÉSEINK KRISZTUS KIRÁLY VASÁRNAPJÁN (nov. 26.)

1. Az egy hete megtartott Karitász-gyűjtés 597 ezer Ft-ot eredményezett. Mindenkinek köszönöm a perselyadományát.

2. Ma 17:30-kor énekeljük a Jézus Szíve litániát az „Úr Jézus, az emberi nem Megváltója, tekints ránk” kezdetű felajánló imával. Teljes búcsút nyerhetünk a szokott feltételekkel és ennek az imának áhítatos és nyilvános elimádkozásával. Az ima megtalálható a Hozsanna imakönyvben.

3. Hétfőn az esti püspöki szentmise után székesegyházunkban kezdődik Eperjes Károly színművész tanúságtétele.

4. Csütörtökön lesz Szent András apostol ünnepe.

5. Elsőpénteken, a Jézus Szíve-tisztelet napján, meglátogatjuk betegeinket, akik otthonukban akarják szentgyónásukat és –áldozásukat elvégezni. 17:30-kor énekeljük a Jézus szíve litániát.

6. Szombaton 10 órától kezdődik az elsőáldozásra készülő gyermekek összevont hittanórája a templomban.

7. A jövő évre már lehet szentmise-szándékokat előjegyeztetni a plébánián személyesen vagy telefonon.

8. Advent közeledtével Debrecen Önkormányzata, a Debreceni Karitatív Testület, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye, a Tiszántúli Református Egyházkerület és a Hajdúdorogi Főegyházmegye közös összefogással szeretne segítő kezet nyújtani a debreceni rászorulóknak. Éppen ezért november 13-tól december 15-ig elindult az Adventi Szeretetdoboz Adománygyűjtő Akció. A szeretetdobozokba elsősorban legalább fél éves szavatosságú tartós élelmiszereket várnak, de szívesen fogadnak tisztálkodási- és tisztítószereket. Az adományok leadhatók a sekrestyében vagy a plébániairodán. Csatlakozzunk minél többen ehhez az adománygyűjtéshez!

9. November 13-án délután a 10. urnafalnál tüzet okozott egy látogató, aki — a tilalom ellenére — mécsest égetett az urnafal közvetlen közelében.

A több helyen kifüggesztett, jól olvasható urnatemetői szabályzat értelmében nincs megengedve tűzvédelmi és állagmegóvási okokból: az altemplomban gyertya vagy mécses égetése; az urnafülkék fedlapjaira bármiféle díszítés, akasztó, váza, kép, virág vagy koszorú felszerelése. Akik ilyeneket szereltek az urnafedlapra, kérem, távolítsák el mielőbb! Az urnafülke előtt a földön nem helyezhető el sem élő, sem művirág.

Az urnatemető rendjének megóvása érdekében szálas virágok csak a kereszt előtt található közös virágvázá(k)ban helyezhetők el.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás