22 January, 2023 16:29

HIRDETÉSEK ISTEN IGÉJÉNEK VASÁRNAPJÁN (JAN. 22.)

1. Ma Isten Igéjének Vasárnapján a 10 órai szentmisében lesz 8 felkészült fiatalember lektorrá (felolvasóvá) avatása.

17 órakor kezdődik a záró ökumenikus imaóra a Krisztus-hívők egységéért a Református Nagytemplomban.

A magyar kultúra napját ünnepeljük (1989 óta) annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon, tehát 200 éve tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát.

2. Szerdán délelőtt 10 órától folytatódik az Idősek Akadémiája az 5. teremben.

3. Szombaton 9 órától tartjuk a bérmálkozásra készülő gyermekek összevont hittanóráját a templomban.

14:30-tól uzsonnás játékdélutánra és kézműves-foglalkozásra hívjuk gyermekeinket a hittantermekbe. Jelentkezni lehet a hitoktatóknál vagy a plébániairodán, vagy a sekrestyében.

Ugyancsak 14:30-tól szemlélődő erdei gyalogtúrára várjuk minden korosztálybeli testvérünket a Nagyerdőbe. Gyülekező 14.15-től a köztemető 3-as kapujánál.

4. Vasárnap 17.30-tól ünnepélyes esti dicséretet éneklünk.

5. Liturgikus emléknapok és ünnepek e héten: kedden Szalézi Szent Ferenc püspök és egyháztanító emléknapja, szerdán Szt. Pál apostol megtérésének ünnepe (Pál fordulása), csütörtökön Szt. Timóteus és Szt. Titusz püspökök, szombaton Aquinói Szt. Tamás áldozópap és egyháztanító emléknapja.

6. Január 30-án 17 órakor Böjte Csaba testvér tart
előadást a Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskolában.

7. A tekintélyes múltú Debreceni Szent László Kórus várja tagjai sorába a kórusban énekelni szerető kedves híveket. A próbák csütörtökönként az esti szentmise után lesznek a 6. teremben. Jelentkezni lehet Dobos Mihály karnagy-kántor úrnál.

8. Ebben az évben ünnepeljük a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye megalapításának 30. évfordulóját, és a Szent Anna-templom székesegyházi rangra emelését. Hálát adva az eltelt 30 évért és a személyes életünkben megélt kegyelmi ajándékokért, a reggeli szentmisék végétől az esti szentmisék kezdetéig egész napos szentségimádás veszi kezdetét templomunkban.

A folyamatos szentségimádáshoz 30 csoportvezetőt keresünk. Szeretnénk, ha a 30 személy 10-10 embert szólítana meg, akik havonta egy-egy alkalommal egy óra szentségimádást vállalnának. Ennek elérése érdekében várjuk a családok, egyének jelentkezését erre a különleges lehetőségre. Ha tervünk megvalósul, akkor biztosítva lenne az egész napos folyamatos szentségimádás.

A pontos időbeosztásokat táblázatban fogjuk jelölni, amely minden egyes személy számára elérhető lesz az egyházközség weboldalán.

Jelentkezni az alábbi e-mail címen lehet: szentsegimadas.szentanna

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás