HIRDETÉSEK NAGYBÖJT 3. VASÁRNAPJÁN (március 12.)
1. Holnap megemlékezünk Ferenc pápa megválasztásának 10. évfordulójáról. A szentmisék végén a pápai himnusz éneklésével Istennek adunk hálát érte és szolgálatáért.
2. Kedden 18 órától folytatódik a FILMKLUB a Szent József Gimnázium (földszinti) 22. tantermében. Megnézzük az 1994-ben készült Jákob élete olasz-francia-cseh filmet.
3. Pénteken 1715 órától pedagógus-keresztutat imádkozunk a Szent József Gimnázium tanárainak vezetésével. Minél többen vegyünk részt rajta, és elmélkedjünk Krisztus Urunk szenvedéséről.
4. Szombaton 10 órától az elsőáldozásra készülő gyermekek összevont hittanórája lesz a templomban.
5. Ugyancsak szombaton, március 18-án a férfiak és március 25-én a nők 9 órától vehetnek részt lelkinapon Nyíregyházán a társszékesegyházban. A lelkinapon való részvétel ingyenes. Jelentkezéseket legkésőbb március 14-ig várják az eli e-mail címen a név és az egyházközség megadásával. Kérem a nőket és férfiakat, ragadják meg ezt az alkalmat, amely hatékonyan fogja segíteni nagyböjti elmélyülésüket.
6. A következő vasárnap ünnepeljük nagyböjt 4. vasárnapját, a LAETARE-VASÁRNAPOT. Ezen a napon az esti szentmise után részt vehetünk a Bach Mindenkinek Fesztivál nyitó orgonakoncertjén.
7. Mielőbb jelentsék családjukból, rokonságukból és ismerőseik közül azokat a betegeket és öregeket, akik kérik nagyböjti gyóntatásukat és áldoztatásukat, vagy csak lelkipásztori látogatást igényelnek. Nevük és címük leadható a sekrestyében vagy a plébániairodán hétköznap 9-17-ig.
8. Folytatódik a nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtés. Március 19-ig hozzák el akedves testvéreka vasárnapi vagy a hétköznapi szentmisékre tartósélelmiszer-felajánlásukat, és adják le a sekrestyében vagy a plébániairodán.
Telefonos adományvonalon is bekapcsolódhatunk a Karitász segítő munkájába: ha hívjuk az 1356-os telefonszámot, hívásonként 500 forinttal segítünk.
„1% segítség, 100% szeretet.” Kérjük, hogy aki teheti, adója egy százalékával is támogassa a Katolikus Karitász szolgálatát: a Karitászt Támogató Alapítványt, vagy a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Kelet Karitász Alapítványát. Adószáma: 18792179-1-09
8. Adjuk át minél több szülőnek, hogy a következő tanévtől (2023/2024) római katolikusnak kereszteltgyermekeik számára írásban adott nyilatkozatban kérjék a hit- és erkölcstant az állami iskolákban és a 6 osztályos gimnázium 7-8. osztályában az etika tantárgy helyett.
Ezzel a kérésükkel biztosítják számukra a vallásos nevelés komoly lehetőségét, ami már az óvodákban megkezdődhet. Ha a szülők ránk bízzák nem katolikusnak keresztelt vagy kereszteletlen gyermeküket, szeretettel fogadjuk őket a római katolikus hit- és erkölcstan órán.
Vírusmentes.www.avast.com |