HIRDETÉSEK PÜNKÖSD ÜNNEPÉN (május 19.)
1. Ma teljes búcsút nyerhet az a hívő, aki templomban vagy kápolnában áhítattal részt vesz a Jöjj, Szentlélek Istenünk himnusz ünnepélyes éneklésében vagy elmondásában.
2. Ma befejeződik a húsvéti idő, és holnaptól megkezdődik az évközi idő húsvét utáni része. Holnaptól a Mennynek királyné asszonya húsvéti antifóna helyett újra imádkozzuk az Úr Angyalát reggel, délben és este.
3. Ma 16.30-tól német nyelvű szentmise kezdődik székesegyházunkban.
4. Kedden 18 órától filmklub lesz a Varga utca 3. szám alatti Kateketikai Központban. Megnézzük a 2023-ban készültA CSODA KLUBc. ír filmet, amely egy Lourdes-i zarándoklat hatásait mutatja be. A filmvetítést beszélgetés követi a látottakról.
5. Szerdán délelőtt 9 órától folytatódik az Idősek Akadémiája a 6. teremben.
6. Szombaton 14:30-tól csendes erdei gyalogtúrára hívjuk minden korosztálybeli Testvérünket a Nagyerdőbe. Gyülekező 14:15-től a köztemető 3-as kapuja előtt.
7. Liturgikus emléknapok e héten: holnap a Boldogságos Szűz Mária, az Egyház Anyja emléknapját tartjuk. 7, fél 9, 10 és 18 órakor lesz szentmise.
Szerdán Casciai Szt. Rita szerzetesnő emléknapja; csütörtökön Urunk, Jézus Krisztus, az Örök Főpap ünnepén fél 12-kor kezdődik a püspöki szentmise. Pénteken Szűz Mária, keresztények segítsége emléknap. Mához egy hétre lesz Szentháromság vasárnapja.
8. Minden katolikus háztartásban legyen Debreceni Katolikus Figyelő! Ezzel a mottóval elvihető egyházközségünk pünkösdi kiadványa az újságospolcról 200 Ft-ért. Gondoljunk azokra is, akiknek kedvében járhatunk azzal, ha ők is kézbe vehetik a Figyelő egy példányát.
9. Június 2-án lesz Úrnapja. A 10 órai szentmise után úrnapi körmenetet tartunk a megszokott útvonalon. A fél 12-es szentmise elmarad. Készületként folytassák a Kedves Testvérek a virágszirom gyűjtését. A körmeneten kísérni fog minket a Bocskai István Lövészdandár Debreceni Helyőrségi Zenekara.